Az elmúlt két nap Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bakui incidenséről szólt a Forma-1-ben, de a történet még mindig nem fújt ki. A Ferrari négyszeres világbajnok pilótája a 10 másodperces stop&go büntetést kapott, amiért a verseny 19. körében, a biztonsági autó mögött felsorolt a vezető Lewis Hamilton mellé, majd nekiütközött, de az ilyen szándékos ütközés akár további büntetést is maga után vonhat. A mercedeses Hamiltonnak kétsége sincs afelől, hogy Vettel tudta, mit csinál, nem csak véletlenül sodródott neki:

“Egyszerűen nincs rá indok, hogy valaki így felsoroljon a vezető pilóta melle abban a helyzetben. Ennél egyértelműbb nem is lehetne a helyzet, világos, mint a nap. Világbajnokok vagyunk, a világ legjobb versenyzői. Esetleg amikor egy hétköznapi ember bepipul az úton és elkezd az ablakon kihajolva integetni, jobbra sodródik, de mi nem csinálunk ilyet (véletlenül). Hosszú évek óta versenyzünk, nem csinálunk ilyet.”

Fernando Alonso is megszólalt a témában, a kétszeres világbajnokot meglepte az eset, de ő nem lát indokoltnak további büntetést:

“Ez újdonság volt! Mondjuk úgy, hogy nem gyakran látunk ilyet. De megkapta a büntetést, ennyi történet.”

Korábbi cikkeink a témában