A kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíj egyik érdekes jelenete volt, amikor 19. körben a kiállásra készülő biztonsági autó mögött haladva az élen álló Lewis Hamilton a 15. kanyarban váratlanul lassított, a mögötte haladó Sebastian Vettel ráfutott, majd az ütközésen bedühödve a Mercedes mellé hajtott és heves mutogatás mellett ráhúzta a kormányt, arrébb lökve a rivális autóját.

Vettel a húzásért 10 másodperces stop&go büntetést kapott, végül a 4. helyen zárt, míg Hamilton egy nem tervezett bokszkiállás miatt – a meglazult fejvédő keretet kellett kicserélni – az 5. lett.

A verseny után Vettel arról beszélt, hogy Hamilton is büntetést érdemelt volna, a saját válaszcsapását pedig a “férfias versenyzés” emlegetésével maszatolta el. A háromszoros világbajnok szerint kiábrándító volt a négyszeres bajnok rivális viselkedése:

“Ez egyértelmű precedens az F1-ben és minket néző fiatalok számára, akiknek példát jelent a viselkedésünk. Ma láthatták, hogyan viselkedik egy négyszeres világbajnok. Bízom benne, hogy ez nem fog leszivárogni az alacsonyabb kategóriákba!”

A kérdésre, hogy vajon féktesztelte-e Vettelt, így felelt:

“Nem. Egyszerűen diktáltam a tempót. Ahogy a többi újraindításnál is, ekkor is ugyanott lassítottam. Egyértelműen bealudt és hátulról belém futott. Ez nem az én hibám volt. Az viszont szégyen, hogy azután, hogy mellém sorolt és szándékosan nekem ütközött, szinte ingyen megúszta, így is a 4. lett. Szerintem ma lejáratta magát.”

Amikor szembesítették azzal, hogy Vettel a férfias küzdelem körébe sorolta a történteket, Hamilton ezt mondta:

“Ha szeretné bizonyítani a férfiasságát, akkor azt szerintem az autón kívül, szemtől szembe kellene intézni. Balesetveszélyesen vezetni, veszélybe sodorni egy másik versenyzőt… Most lassan mentünk, de nagy tempónál sokkal csúnyább vége lehetett volna.”

“Gondoljunk csak bele, hogy gyerekek nézik a Forma-1-et és ilyen viselkedést látnak egy négyszeres bajnoktól. Szerintem ez mindent elmond.”

Az Azerbajdzsáni Nagydíjjal a Vettel Hamiltonnal szembeni előnye 12-ről 14 pontra nőtt a bajnokságban.

A részletes futambeszámolót itt olvashatod