A 13. körig úgy tűnt, hogy tavalyihoz hasonló nyugalmas verseny zajlik majd a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, de aztán bevadultak a pilóták és megindult az úthenger. A biztonsági autó négyszer járt a pályán, miután egymással és a fallal is gyakran találkoztak a versenyzők. A rengeteg törmelék miatt még piros zászlóval is félbeszakították a versenyt.

A futamot végül a 10. helyről rajtoló, az elején visszaeső, de a legkevesebb kalandban részt vevő Daniel Ricciardo nyerte meg, aki gyakorlatilag harc nélkül került az élre a verseny felénél.  Pályafutás ötödik sikerét azonban annál is inkább megérdemelte, mert a futam közben egyetlen egyenesben három pilótát lehagyva mutatott be egy fantasztikus előzést.

Addig Lewis Hamilton vezetett Sebastian Vettel előtt, csakhogy a britnek meglazult az autóján a pilótát védő biztonsági elem, amiért ki kellett menni a bokszba cserélni, a német viszont 10 másodperces stop&go büntetést kapott, amiért szándékosan nekiment az őt korábban féktesztelő Hamiltonnak. Vettel negyedik, Hamilton ötödik lett, így a bajnoki pontversenyben tovább nőtt a ferraris előnye (153 pont vs. 139 – részletesen lásd lentebb).

A dobogóra Valterri Bottas és Lance Stroll állhatott még fel, akik közvetlenül a célvonalnál cseréltek helyet, 105 ezred döntött közöttük. Stroll ezzel a valaha volt legfiatalabb dobogós a Forma-1-ben. Bottas sem panaszkodhat, hiszen az első kör után a bokszba kellett hajtania, mert összeütközött Räikkönennel és defektet kapott, két kör hátrányból érkezett a dobogóra.

A McLaren számára is különlegessé vált a rengeteg akciót hozó bakui futam, hiszen Fernando Alonso a 9. helyen végzett, megszerezve a McLaren-Honda idei első pontjait. A top 10-be végül Esteban Ocon, Kevin Magnussen, Carlos Sainz és Pascal Wehrlein jutottak még be.

Bár Ocon pontot hozott, a Force Indiánál a kanadainál is durvább összecsapás zajlott, a francia ifjonc ütközött Perezzel, mindkét autó megsérült, vissza is estek, Perez végül nem is ért célba.

Részletesebben is érdekel, mit történt Bakuban? Körönkénti beszámoló itt!

A  világbajnoki pontverseny állása a futam után:

Pilóták:

1. Sebastian Vettel 153 pont
2. Lewis Hamilton 139
3. Valtteri Bottas 111
4. Daniel Ricciardo 92
5. Kimi Räikkönen 72
6. Max Verstappen 45
7. Sergio Perez  44
8. Esteban Ocon 35
9. Carlos Sainz 29
10. Felipe Massa  20
11. Nico Hülkenberg  18
12. Lance Stroll 17
13. Kevin Magnussen 11
14. Romain Grosjean 10
15. Pascal Wehrlein 5
16. Danyiil Kvjat  4
17. Fernando Alonso 2

Csapatok:
1. Mercedes 250 pont
2. Ferrari 226
3. Red Bull 137
4. Force India 79
5. Williams 37
6. Toro Rosso 33
7. Haas 21
8. Renault 18
9. Sauber 5
10. McLaren 2