Minden adott volt egy izgalmas futamhoz a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjén, már az időmérő alapján is sejteni lehetett, hogy ez a hétvége egészen váratlan eseményeket is tartogat. A futamot félbe is szakították, Sebastian Vettelt megbüntették, Lewis Hamilton az ötödik helyen végzett, Valtteri Bottas a befutóknál előzte meg Lance Strollt, aki így első dobogós helyét szerezte meg. A pódium legfelső fokára Daniel Ricciardo állhatott fel Bakuban. David Coulthard készítette a három dobogóssal az interjúkat. Naná, hogy nem maradt el a cipőből ivás.

– ITT OLVASHATOD VISSZA A FUTAM ESEMÉNYEIT –

Daniel Ricciardo – Red Bull (1.):

Őrült futam volt. Azt tudtuk, hogy van esélyünk felkerülni a dobogóra, főleg az újraindítás után. Hallottam azt is, hogy Lewisnak  és Sebastiannak is gondjai voltak. Már az első pár kör után egy nem tervezett kiállással kezdtem. Valamilyen törmelék beragadt a fék hűtőnyílásába, ki kellett állnom, hogy kitakarítsák, ami miatt a 17. helyig estem vissza. Az összes pénzemet feltettem volna akkor rá, hogy nem nyerek ma. Ezt a futamot vártuk tavaly, ilyen sok biztonsági autóval és káosszal. Tegnap csalódott voltam a hibám miatt (falnak ütközött – a szerk.), de néha bele kell hogy férjen ez, hogy ezt követően tudj harcolni. Tudtam, hogy ma ki kell maradnunk a bajból, ez pedig sikerült is. Köszönöm a Red Bull Racing-csapatnak ezt a remek autót és hogy egy autót behoztunk a célig, ide, a dobogó tetejére.

Valtteri Bottas – Mercedes (2.):

Sok dolog történt, őrületes futam volt. Egy kör hátrányban voltam rögtön az elején, a biztonsági autós fázis alatt kellett megelőznöm mindenkit. Ez mutatja, hogy sosem szabad feladni, mert nem tudhatod, mi történik a futam alatt. Leszegett fejjel mentem előre és a csapatnak is sikerült kicsit kipofoznia az autót a piros zászló alatt, szóval nagyon élveztem. Sajnálom, hogy Daniel egy kicsit messze volt előttem. Figyelembe véve azonban a futam elejét, ez is jó eredmény.

Mi történt Kimi ellenében?- kérdezte Coulthard.

A kettes kanyarban én a külső íven voltam, Kimi a belső íven és nem volt elég helyem, így le kellett mennem a rázókőre, ami megdobta az autót és nem tudtam az íven tartani. Tipikus versenybaleset.

Lance Stroll – Williams (3.):

Nem tudok most mit mondani, igazán hektikus futam volt. Sokan összetörték az autót, ebből a bajból nekem sikerült kimaradnom. Hideg fejjel vezettem, jó tempót autóztam a végéig. Valtterivel szemben a legvégén elvesztettem a pozíciót, de ez biztosan az egyik legszorosabb befutó volt, egymás mellett értünk be. El sem hiszem, nem gondoltam volna a hétvége elején, hogy itt majd felállhatok a dobogóra. Hihetetlen.