Napos, száraz időben vágott neki a száguldó cirkusz mezőnye az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjének. A Forma-1-es pályák közül a bakui az egyik legnehezebb, amivel meg is gyűlt a pilóták baja. A végén a rajtrács első sorát a Mercedesek szerezték meg, a harmadik helyen pedig az utolsó pillanatban futott be Kimi Räikkönen.

Lewis Hamilon

Ez volt az egyik legizgalmasabb időmérő köröm ebben az évben, hatalmas volt rajtam a nyomás. Az első körben benne lett volna egy jó idő, de elhibáztam az utolsó kanyart. Nagyon nehéz felmelegíteni itt a gumikat és nem is könnyű a pálya. Itt mindent vagy semmit kell játszani. Végül ahogyan haladunk előre, egyre jobb körök lettek. Láttam, hogy Valtteri előttem van és, hogy szintén jó köröket megy. Amikor átértem a célvonalon, akkor mindig azt mondogattam, hogy “kérlek, legyen elég”. Teljes extázisban vagyok.

Nagyon jó, hogy ilyen sokat kijöttek és szorítanak nekem, látok itt brit és iráni szurkolókat is. Nagyon feltölt és örülök neki, hogy sikerült így összeraknom a kört, a csapat is nagyon jó munkát végzett. Holnap egy hosszú és kemény futam lesz, de szerencsére helyről indulok, erről szólt az időmérő.

Valtteri Bottas

Kicsit csalódott vagyok, mert a pole pozíciót szerettem volna megszerezni. A végén nem volt tökéletes köröm, mert küszködtem a gumik hőmérsékletével. Lewisnak jobb köre volt, csalódást kelt bennem ez a dolog, de a második hely sem olyan rossz.

Kimi Räikkönen

Ez jobb, mint korábban volt, de egészen nehéz volt a gumikkal. Nehéz volt őket életre kelteni, folyamatos küszködést jelentett. Szerencsére az utolsó körre sikerült bemelegíteni, ezért jobban éreztem magam az autóban. Ha sikerül rendesen bemelegíteni a gumikat, akkor sokkal gyorsabban tudsz menni, ami most pont elég volt, de sajnos nem ahhoz, hogy befogjuk a Mercedest.