Néhány nappal ezelőtt jelent meg az F1-es sajtóban az a Lewis Hamiltonnak tulajdonított nyilatkozat, miszerint a saját kezében van a sorsa, és ha úgy érzi, akár 2017 végén is visszavonulhat. A háromszoros világbajnoknál az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt rákérdeztek a dologra, de Bakuban már igyekezett elhessegetni a felvetést:

“Nem is igazán emlékszem, hogy erről beszéltem. Pillanatnyilag nem gondolok a visszavonulásra” – mondta.

Az idén megszerezhető negyedik világbajnoki cím és pole-rekord, a második legtöbb futamgyőzelem birtokában persze a kiszállás sem lenne olyan furcsa, Nico Rosberg például egy bajnoki cím megnyerése után úgy érezte, révbe ért, megvalósította az álmát.

“Sok sportoló álma, hogy a csúcson szálljon ki. Lehet ezt úgy is nézni, hogy idő előtt hagyták abba, de én még nem döntöttem el, hogy idő előtt akarok-e kiszállni, egyelőre nem is tervezem” – szögezte le Hamilton.

A 32 éves angol közismerten sok más dologgal is foglalkozik az F1 mellett, a zene, a divat világa is vonzza, de úgy érzi, a Mercedesnél elég szabadságot kap ahhoz, hogy ne kelljen választania a Forma-1 és az azon kívüli elfoglaltságai között:

“Mondják, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. És tényleg sok dologról le kell mondani az idény miatt. Sok élvezetes dolgot csinálok most is, de tény, hogy van, hogy belegondolok, te jó ég, mi mindent érhettem volna el egy teljes év alatt, mennyi mindent kipipálhattam volna a bakancslistámról! De mindennek megvan a maga ideje, tudni kell sorrendet felállítani. Csak Isten tudja, mikor minek van itt az ideje.”

“De pillanatnyilag nagyon-nagyon szerencsés vagyok, hogy ennél a csapatnál lehetek. Nagyszerű stáb van körülöttem és egy kiváló főnök, aki hagyja, hogy az egyéb dolgaimra is időt szakítsak, ami aztán az F1-hez is motivációt ad.”