Egyre valószínűbb, hogy a McLaren három é szenvedés után búcsút int a 2015-ben kizárólagos gyári partnerként hozzájuk csatlakozott Hondának, és visszatér a korábbi szállító Mercedeshez.

A japán gyártó 2018-ra már megegyezett a Sauberrel, de felröppent ,hogy a wokingiak helyett egy másik, nagyobb partnert is kereshet, a McLaren és a jelenleg Mercedes-motort használó Williams gyakorlatilag cserélni fog.

A Williams és a Honda 1983 és ’87 között igen eredményes volt együtt, 24 futamot és egy világbajnoki címet is nyertek, így logikus lenne, hogy az egyik régi sikerpartnert a másikra cseréljék, de a grove-i alakulat de facto csapatfőnöke, Claire Williams határozottan cáfolta, hogy elhagynák a Mercedest a japánok kedvéért.

“Fantasztikus kapcsolatunk volt az 1980-as években, de kategorikusan kijelenthetem, hogy nem tárgyalunk a Hondával. Nem mi állunk a szakítás hátterében, és nincs előkészítve a sajtóközlemény arról, hogy 2018-ban velük folytatjuk. Nem tárgyaltunk a Hondával.” – mondta a brit Sky Sportsnak.

“Nagyszerű az együttműködésünk a Mercedesszel. Az előző évi 9. hely után a konstruktőri bajnokság 3. helyére juttattak minket (2014-ben). Nagyszerű partner a Mercedes és nagyszerű erőforrást szállít nekünk. Nem tudom, miért váltanánk egy olyan erőforrásra, amelyik egyelőre nincs ugyanilyen szinten.”

A Honda ugyanakkor évi 100 millió dollárt hozott a McLarennek, ami Grove-ban is jól jöhetne…

“Mindannyian tudjuk, hogy a Honda hatalmas pénzt tett a McLarenbe, de ha mérlegelem az előnyöket és hátrányokat, inkább legyen a mostani költségvetésünk és a negyedik leggyorsabb az autónk, mint sok pénzünk, de újra a 9. helyen végezzünk. Túl közel vannak azok az idők ahhoz, hogy máris visszatérjünk oda.”