Egyre valószínűbbnek látszik, hogy három pocsék év után a McLaren szakít a Hondával, és 2018-ra új motorszállítót keres. A legkézenfekvőbb választás a korábbi partner, a Mercedes lenne, de a stuttgartiak főnöke, Toto Wolff egyelőre távol akar maradni az ügytől:

“Ez egyelőre nem sürgős számunkra” – mondta kedden Genfben, amikor a McLarennek való motorszállításról kérdezték.

“Először is szeretnénk látni, hogyan rendezi a Honda és a McLaren a kapcsolatát. A dolgok mozgásban vannak, mi kívülről figyelünk. A legfontosabb, hogy a Honda jól teljesítsen, maradjon a Forma-1-ben, és megfelelő kapcsolata legyen a klienseivel, gyári csapatával. Pillanatnyilag nem szeretnénk ebbe belefolyni. A leendő új ara szeretné látni, hogy elvált a pár, mielőtt beugrana az ágyba.”

Az sem biztos persze, hogy a Mercedes hajlandó lenne motort adni a McLarennek, szerencsére a Renault F1-es főnöke, Cyril Abiteboul szavai alapján a wokingiak esetleg náluk is érdeklődhetnek, ha úgy alakul:

“Korábban is megvolt a kapacitásunk négy csapat kiszolgálására. Volt nagyon sikeres időszakunk, mint a V8-as éra végén, néha pedig nehezen és fájdalmasan mentek a dolgok, mint a V6-os korszak kezdetén. De úgy gondolom, hogy mostanra kezdünk újra eljutni oda, hogy meggondolhassuk egy negyedik csapat kiszolgálását. Nem azt mondom, hogy örömmel várunk egy negyedik csapatot, de ha az a kérdés, hogy képesek lennénk-e szállítani, akkor a válasz igen.”