A 2005-ös Amerikai Nagydíj örökre emlékezetes marad mint a Forma-1-es futam, amelyen a mezőny nagy része a rajt előtt szállt ki a versenyből.

A 12 évvel ezelőtti indianapolisi versenyhétvégén a Michelin gumiabroncsai nem bírták az utolsó, az oválpályához tartozó döntött kanyarban fellépő terhelést, több defekt és egy súlyos baleset is történt ott, azért a francia gyártó jelezte partnerei felé, hogy nem tud felelősséget vállalni a versenyzők biztonságáért, főleg, hogy abban az évben csere nélkül, egy szett gumin kellett végigcsinálni a versenyt.

Felmerült, hogy a kanyart egy ideiglenes sikán beépítésével lassíthatnák és tehetnék biztonságossá a vasárnapi versenyre, a Ferrarinak is szállító Bridgestone örömére ezt azonban elutasította a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A viták, egyeztetések ellenére vasárnapra sem történt változás, így a formációs kör végén, mindenki nagy megdöbbenésére a Michelin gumijait használó hét csapat – köztük a pole-t megszerző Toyota, a bajnoki címért versenyben lévő Renault és McLaren – autói a bokszutcába hajtottak, a rajt előtt feladták a versenyt.

Néhány örökkévalóságnak tűnő, szürreális másodperc után a lámpák kialudtak, a rajtrácsra felállt hat bridgestone-os autó, Michael Schumacher és Rubens Barrichello Ferrarija, Tiago Monteiro és Narain Kathikeyan Jordanje, valamint Cristijan Albers és Patrick Friesacher Minardija pedig nekivágott a távnak.

Mind a hatan körbe is mentek, az első két helyen Schumacherék, egy kör hátránnyal a jordanesek, két kör lemaradással a minardisok is befutottak, egytől-egyig pontszerző helyen. Monteiro ezzel a Forma-1 történetének első és eddigi egyetlen portugál dobogósa is lett.

A kutyakomédia természetesen nem maradt utóhatások nélkül, 2007 végén a Michelin és az Amerikai Nagydíj is kikerült a Forma-1-ből – az utóbbi azóta sem tért vissza, míg a versenyt 2012-ben támasztották fel a texasi Austinban.

A rajt Palik László “értő tolmácsolásában”

A rajt angol közvetítésben

Humoros összefoglaló (angolul)

Ráérőknek a teljes futam, felvezetéssel együtt (angolul)


F1 2005 GP09 USA Indianapolis Race ITV