A 2016 után eddig idén is remeklő Force India a pályán nyújtott teljesítményével egyértelműen vonzó lehet a befektetők, szponzorok számára – nem véletlenül kötötték meg az elmúlt évek egyik legnagyobb értékű reklámszerződését, amelynek keretében rózsaszínre festették az autót –, az alapító-főnök, Vijay Mallya egy friss interjúban pedig elárulta, hogy névváltoztatással tehetik még vonzóbbá az alakulatot.

“Egyre erősödik az érzés, hogy miután sokkal jobban teljesít a csapat és egyre több nemzetközi szponzor érkezik, miközben kevesebb az indiai támogató, hogy talán érdemes lenne valami nemzetközibb jellegű nevet választani. Egyesek úgy vélik, hogy pszichológiai szempontból a Force India név korlátozó jellegű” – mondta a Motorsport-Totalnak.

“Résztulajdonosokkal közösen fontolgatjuk, merre tovább, de ez egy nagy döntés, szóval nem kapkodjuk el, alaposan megfontoljuk. Még fontosabb, hogy lássuk, hogyan alakulnak az F1 dolgai a Liberty alatt. Ha az NFL-modellt követik, akkor nyilván még fontosabbá válik a név, ugyanis az egy franchise-rendszer, ahol a középpontban van a név.”

Mallyát az indiai hatóságok különböző pénzügyi visszaélések – adócsalás, sikkasztás, csődbűntett – miatt szeretnék bíróság elé állítani, de az egykori milliárdos azt mondja, ennek nincs köze a névváltoztatási szándékhoz:

“Nem újdonság, hogy Indiával nem vagyunk túl jó viszonyban, pár éve megy már a dolog. Az elmúlt években mégsem gondoltam névváltoztatásra. Kizárólag a szponzorációról, egy ajánlatról, lehetséges szponzori üzletről van szó.”

Paddockbeli pletykák szerint az új név az F1-be visszahozni kívánt Brabham lehet, a projekt mögött pedig az eredeti Brahamet a hetvenes-nyolcvanas években irányító Bernie Ecclestone állhat, az angol üzletember akár új (rész)tulajdonosként is feltűnhet a silverstone-i csapatnál.

Igazi hegymászó az új Suzuki Swift