Mivel Fernando Alonso idén május utolsó hétvégéjén az amerikai Indy 500-on próbált szerencsét, a McLarennél volt csapattársa, a 2017-re “szabadságra” vonult Jenson Button helyettesítette.

A 37 éves veterán az edzéseken és az időmérőn jól szerepelt, azonban motorcserés hátrasorolás miatt a futamot a bokszutcából kezdte, végig a mezőny végén is autózott, amíg balesetbe nem keveredett. A 2009-es világbajnok az alagút előtti Portier-nél elég lehetetlenül próbálta megelőzni a sauberes Pascal Wehrleint, akinek autója az ütközés miatt élére állva állapodott meg a szalagkorlátnál.

Buttont a versenybírók vizsgálat alá is vonták az incidens miatt, végül háromhelyes rajtbüntetést osztottak ki neki, amit persze sosem fog letölteni, hiszen idén elvileg már nem ül Forma-1-es autóba, az idény végén pedig elévül a dolog.

Az angolnak ugyan elvileg versenyzői szerződése van a McLarennel 2018-ra – pillanatnyilag egyedül neki, Alonso és az újonc Stoffel Vandoorne nincs lekötve –, de többször elmondta már, hogy esze ágában sincs a visszatérés.

Mindent meg is tesz, hogy így legyen: most kiderült, hogy a monacói stewardoktól viccesen örökre szóló eltiltást is kért, hogy véletlenül se ülhessen újra Forma-1-es autóba, de természetesen ezt nem kapta meg.

Igazi hegymászó az új Suzuki Swift