A Pirelli tavaly a 2017-es gumik fejlesztéséhez a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull segítségét kérte, a csapatok az idei szabályokhoz igazított autókkal köröztek egy több hónapos program keretében.

A gumitesztek során a ferraris Sebastian Vettel a maga 2228 kilométerével a legszorgalmasabb volt, míg a Mercedes állandó versenyzőit úgy kellett hatalmi szóval munkába küldeni, Nico Rosberg 209, Lewis Hamilton pedig mindössze 50 km-t vezetett a Pirellinek.

A Ferrari idén egyértelműen jobban kezeli a gumikat, ezért rögtön a szezon elején felmerült, hogy a Mercedes tavaly rosszul állt a teszteléshez, de Hamilton ezt több alkalommal is visszautasította, szerinte az akkor szerzett tapasztalatokat idén nem tudta volna hasznosítani.

A csapatfőnök, Toto Wolff kezd ráébredni, hogy mégis csak itt lehet a kutya elásva:

“Egyértelműen a Ferrari hasznára vált, hogy Vettel végezte a tesztelést, ugyanis tapasztalatának köszönhetően hiteles tesztelő. Ha Pirelli-mérnökként Vettel ad visszajelzéseket, az egyértelműen más, mint ha Pascal Wehrlein teszi” – utalt arra, hogy ők az ifjoncukat küldték vezetni, majd megmagyarázta, miért is döntöttek így.

“Tavaly egész más volt a helyzet nálunk, ugyanis Nico és Lewis egymással küzdött a bajnoki címért. Mindketten azt mondták, hogy a jövő évi autó és gumik tesztelése ártana az összpontosításuknak. Érthető volt a hozzáállásuk. Ha visszaforgathatnám az időt, egy kicsit jobban erőltetném, hogy vezessenek az új gumikkal, de akkor egészen más helyzetben voltunk, mint a ferrarisok.”