Több mint valószínű, hogy Fernando Alonso nem hosszabbít szerződést a McLaren-Hondával, a spanyol 2018-ra “más projektet” kereshet.

Bár a Renault-nál hangsúlyozzák, hogy a jövő évre nem tudnának Alonso igényeinek megfelelő, azaz bajnoki esélyes autót adni, ezért nem is várják igazán a spanyolt, az egyik lehetőség mégiscsak az, hogy a veterán visszatér a bajnoki címeit adó enstone-i gárdához, francia márkához.

A Renault-hoz idén érkezett, vezető pilótának szánt Nico Hülkenberg azt mondja, ő nagyon szívesen látná Alonsót a garázs másik felén:

“Szerintem nagyszerű lenne! Nemcsak a csapat számára, hanem számomra is, hiszen a világ egyik legjobb pilótája ellen versenyezhetnék. Nagyon sokat tanulhatnék tőle, és kétség sem fér hozzá, hogy az egész Renault-projektnek nagy lökést adna a jelenléte” – magyarázta a Speed Weeknek a német.

A 2015-ben a Le Mans-i 24 órás versenyre beugró és nyerni tudó Hülkenberg Alonso kevésbé eredményes, de összességében nagyon is sikeres Indy 500-as kiruccanását is méltatta:

“Igazán tetszett, hogy milyen versenyképes volt. Úgy gondolom, hogy Alonso Indy 500-as és az én Le Mans-os Porsche-kalandom bizonyította, milyen magas szintet képviselnek a Forma-1-es pilóták.”

Nem akarsz meghalni? Sokba fog kerülni!