Pillanatnyilag a Ferrari mindkét versenyzőjének csak az idény végéig él a szerződése, az esetleges hosszabbítást Kimi Räikkönennel és Sebastian Vettellel is meg kell tárgyalni.

Amikor a maranellói csapat technikai főnökét, Mattia Binottót a pilótafelállásról kérdezte az olasz La Gazzetta dello Sport, a szakember bizakodóan felelt:

“Vettel nem egyszerűen az egyik pilótánk, ő egy többszörös világbajnok. Szerintem velünk marad. Hogy miért? Azért, mert egy Forma-1-es versenyző számára nincs szebb dolog, mint futamokat nyerni a vörösökkel.”

Binotto szerint a Monacói Nagydíjon aratott Vettel-Räikkönen kettős győzelem igazi fordulópontot jelentett a Ferrari számára:

“A Ferrari 16 évvel azelőtt nyert utoljára futamot a hercegségben, szóval szerintem felszabadító volt az a győzelem. Ez a diadal ráébresztett minket arra, hogy az autónk gyors és valóban versenyben vagyunk. Sőt, talán még erősebbek is vagyunk a többieknél.”

A Ferrari most már egyértelműen szeretné a hosszabbítást Vettellel, de a német a nyertes pozícióból nem fogja elkapkodni az új szerződést, még ha ő is hajlik rá:

“A csapattal közösen úgy döntöttünk, hogy hogy egyelőre nem beszéljünk a szerződésről, hanem csakis a bajnoki küzdelemre koncentráljunk” – mondta a német Sport Bildnek.

Ennyi autó készült Magyarországon tavaly