Mivel Fernando Alonso idén az Indy 500-on próbál szerencsét, a Monacói Nagydíjra a McLaren-Honda a 2017-re “szabadságra” vonult veteránját, a 2009-es világbajnok Jenson Buttont hívta vissza helyettesíteni.

A 37 éves angol idén eddig elsősorban a triatlonozásra, az Ironman-világbajnokságra koncentrált, a bahreini tesztlehetőséggel sem élt, úgy tűnhet, hogy nem túl lelkesen áll munkába a Forma-1-ben – így látja ezt a korábbi F1-pilóta Mark Webber is, aki nemrég azt mondta, szerinte Buttont “nem nagyon izgatja” a beugrás.

Bár Button egy múlt hétvégi szponzori rendezvényen már ezzel ellentétesen nyilatkozott, most a McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale is határozottan cáfolta a versenyző érdektelenségét.

“Láttam-hallottam ilyesmiket, de nem feltétlenül értek egyet. Szerintem Jenson a színfalak mögött nagyon is készül a versenyre. Több szimulátoros ülést is végigcsinált, kizárólag egy pályán. És ismerkedik az autóval, a gumikkal, az erőforrással, a balansszal, a fékezéssel. Szerintem odateszi magát erre a futamra, kétségem sincs felőle” – mondta a Motorsport.comnak.

“A monacói az egyik olyan pálya, ahol a versenyzői teljesítmény nagyobb súllyal esik latba, ő pedig jól ismeri a helyszínt, eredményes volt már ott, és amúgy is jó pilóta. Monacóban persze bármi előfordulhat, de jó felkészüléssel a világbajnok versenyző egyértelműen javít az esélyeken.”

Neale külön is kitért Webber megjegyzésére: “Jóban vannak Webberrel, nem vitatom, hogy a színfalak mögött ugratják egymást, de csak humorról van szó, szerintem Jenson ott lesz fejben.”

A főnök szerint a hat hónapos kihagyás sem hátráltatja majd Buttont:

“Nem vagyok versenyző, szóval nem tudhatom biztosan, de szerintem nem lesz gond. Gyanítom, hogy leginkább Stoffel reménykedne ilyesmiben, hiszen számára nem lenne rossz, ha szétrúgná az öreg seggét. De Jenson egy világbajnok, úriember, kíváncsian várom, hogyan szerepel!”

Neale a fentiekkel együtt elismerte, hogy a veteránt manapság az F1-en kívüli dolgok foglalkoztatják inkább:

“Jenson vérbeli versenyző, legyen szó futásról, biciklizésről, úszásról vagy autóversenyzésről, mindenütt versenyképes akar lenni. Nagyon keményen dolgozott az F1-ben, a pilóták igen sok áldozatot hoznak az évek során, szóval miért is ne élvezhetné most azokat a dolgokat, amik érdeklik? Teljesen megértem őt. Vannak rosszabb dolgok, mint Kaliforniában lazítani! Ugyanakkor ízig-vérig versenyző, öröm lesz újra itt látni!”