A Forma-1-es Spanyol Nagydíj rajtjánál rögtön két élmenő búcsúzott, miután az első kanyarban a mercedeses Valtteri Bottas, a ferraris Kimi Räikkönen és a Red Bull-os Max Verstappen egyszerre akart elfordulni a három autónak szűk helyen.

A belső íven lévő Bottas érintette Räikkönen Ferrariját, ami aztán a Red Bullnak ütközött, az utóbbi két autó felfüggesztése megsérült, véget is ért a versenyük.

A stewardok ugyan sima versenybalesetnek ítélték az esetet, senkit nem büntettek, de Räikkönen és Verstappen egyetértett abban, ki is volt a felelős:

“Az egész azzal kezdődött hogy valaki meglökte a jobb hátsó kerekemet. Az autó megugrott, onnan meg már nem lehet irányítani. Utána koccantunk össze Maxsszal, de az egész az első lökéssel indult. Mit lehet tenni? Jól rajtoltam, de Bottas már az egyenesen elém zárt, lassítanom kellett, összeértünk, és vége volt a futamomnak” – mondta a 2007-es bajnok akit egy kis rajongója keservesen megsiratott, de aztán a paddockban Räikkönen vendége lett.

Verstappen így értékelt: “Szerintem világosan látszik, mi történt: Valtteri meglökte Kimit, akinek aztán már nehéz lett volna irányítani az autót, belém is szállt. Bár szűkösen, de általában három autó még elfér az első kanyarban. Kár érte. A külső íven mindig trükkös a dolog, igyekeztem helyet is hagyni, de belém szállt a Ferrari. Ilyen a versenyzés.”

Bottas, aki Vettel feltartásával hozzájárult csapattársa, Lewis Hamilton végső győzelméhez, de a 39. körben műszaki hiba miatt szintén kiállni kényszerült, sajnálta a történteket: “Nem volt szándékos, kár az ütközésért, épp csak összeértünk.”