Míg a két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon Fernando Alonso a formációs kör végéig, a bokszbejáratig jutott a McLarennel, a Spanyol Nagydíj versenyhétvégéjének kezdetén az autója már ennyit sem bírt, péntek délelőtt már a harmadik kanyarban füstölve, olajat folyatva állt vele félre.

A kétszeres világbajnok nem is maradt a pályán, még folyt az edzés, amikor ő már a szálloda teniszpályájáról posztolt fotót magáról. Utólag igyekezett tisztázni, hogy nem gúnyból, nem az érdektelenségét demonstrálandó tette ezt.

“Én döntöttem így. Az elmúlt pár hétben az utazgatás miatt nem volt sok időm az edzésre, így amikor a csapat közölte, hogy (motorcsere miatt) két óráig biztosan nem lesz dolgom, ahelyett, hogy maradtam volna, hogy a tévén nézzem az eseményeket, inkább elmentem edzeni. Továbbra is 100 százalékosan el vagyok kötelezve az erőnlétem, a felkészültségem iránt” – mondta.

“Nem viccnek szántam, hogy lelépek a pályáról a teniszezés kedvéért, edzés volt. Félreértették, akik azt hitték, tojtam a versenypályára és elmentem szórakozni. Azon dolgoztam, hogy a lehető legjobb formában legyek a második szabadedzésre.”

A McLaren főnöke, Zak Brown igyekezett a vicces végén megfogni a dolgot, még a csapattól “teniszsérülése” – valójában motoros balesetben szerzett sérülése – miatt 2006-ban kirúgott Juan Pablo Montoya esetét is felemlegette:

“Engem nem zavar, amíg nem sérül meg úgy a teniszezés közben, mint Montoya. Ő elég húzós meccset játszhatott valami motoron vagy mi. Fernando szemmel láthatóan tényleg a teniszpályán volt, szóval semmi gondom vele.”

Ami a McLaren barcelonai kilátásait és céljait illeti, Alonso így beszélt: “Bízom benne, hogy miután mindent összerakunk szombaton, úgy-ahogy versenyképesek leszünk, az időmérőn a Q3, a futamon a pontok közelében lehetünk majd.”