Nyílt titok, hogy a Force India-csapat a piacon van, miután tulajdonosai komoly bajban vannak. Az egyik indiai üzletember, Subrata Sahara Roy már két éve börtönben csücsül Indiában, és az alapító Vijay Mallya is ott köthet ki, ha az Egyesült Királyság kiadja Indiának, ahol csődbűntett és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt kellene bíróság elé állnia.

Úgy tudni, hogy a silverstone-i alakulat “irányára” 250-350 millió dollár között van, ami túl magas, ezért is nem sikerült még az eladás, de alacsonyabb áron akadhat vevő az amúgy jó infrastruktúrával és méretéhez, valamint költségvetéséhez mérten kiváló eredményekkel rendelkező csapatra.

A brit Autocar értesülése szerint az érdeklődők között van egy amerikai befektetői csoport, amely a McLarenéhez hasonló, a Forma-1-et és az utcai szupersportkocsi-gyártást kombináló projekt elindítását fontolgatja, és amelyhez a sportág egyik legpatinásabb nevét, a Brabhamet használná fel.

brabham_1

A Brabham-csapatot a három éve elhunyt ausztrál versenyzőlegenda, Sir Jack Brabham alapította 1962-ben, majd 1966-ban az egyetlen olyan pilóta lett, aki a saját konstrukciójával nyert világbajnoki címet. A háromszoros bajnok 1972-ben adta el az alakulatot Bernie Ecclestone-nak, akinek irányítása alatt még számos sikert értek el, Nelson Piquet-t 1981-ben és ’83-ban egyéni bajnoki címig juttatták. A csapat 1992 végén szűnt meg.

brabham_2

A Brabham nevet az alapító egyik fia, a túraautózásban, GT-versenyzésben és a hosszú távú versenyzésben számtalan sikert elért David vitte tovább, aki az Autocarnak nyilatkozva nem tagadta a terveket:

“A Brabham brand mögött 69 évnyi versenyzési örökség áll, a célunk pedig az, hogy újra a versenypályán lássuk a nevet. A Project Brabham elindítása óta nagyon sokan érdeklődtek már a név licencelését illetően, több opciót is mérlegelünk. Pillanatnyilag nem mondhatok többet” – nyilatkozta.