Az elmúlt pár hétben gyakorlatilag már tényként kezelik, hogy a Sauber-csapat 2018-ra búcsút int a Ferrarinak, a Honda motorjaira – és a velük érkező McLaren-sebességváltókra – vált, a bejelentés napokon belül várható.

A Saubernek a minden bizonnyal igen jutányos ár, a Hondának és a McLarennek pedig a fejlesztés szempontjából igen hasznos kétszer annyi adat, kétszer annyi futás miatt éri meg a lépés, de az egykori Forma-1-es csapattulajdonos, manapság tévés szakkommentátor Eddie Jordan máshogy képzeli – véli tudni – a részleteket.

“A McLarennél megvizsgálták annak lehetőségét, hogy a nyári szünetben ejtsék a japán gyártót, de úgy döntöttek, hogy az idény végéig kitartanak. A 2018-as szezont viszont már Mercedes-motorokkal kezdik majd. Ahogy 1995-ben én vettem át a Peugeot-motorokat a Jordannel, hogy a McLaren első alkalommal összeállhasson a Mercedesszel, most a Sauber veszi át a Honda-motorokat a jövő szezonban” – mondta a Channel 4-on.

Amikor a McLaren versenyfőnökét, Eric Boullier-t kérdezték a fentiekről, így felelt: “Nyugodtan kijelenthetem, hogy Eddie Jordan téved.”