A Forma-1-ben tavaly bemutatkozott Haas-csapat a kezdetek óta fékproblémákkal küszködött, már 2016-ban felmerült, hogy a Brembo alkatrészei helyett más terméket kellene használniuk.

Érdekes módon az amerikai alakulat 2017-et is a Brembóval kezdte, azonban a múlt heti bahreini teszten már alapos próbának vetették alá a Carbone Industrie termékeit, amelyeket most az Orosz Nagydíj versenyhétvégéjén is bevetnek.

“Egyelőre minden lehetőség nyitott, megnézzük, hogyan szereplünk az első szabadedzésen, és aztán eldöntjük, hogyan tovább. Remélhetőleg maradhatunk az új fékeknél, a teszten ugyanis jól teljesítettek. A pilóták elégedettek voltak, kiszámítható volt a működésük. Szeretnék végre eljutni oda, hogy a fékek ne jelentsenek problémát” – nyilatkozta a csapatfőnök, Günther Steiner.