Míg Sebastian Vettel megnyerte a szezonnyitót, a Kínai Nagydíjon pedig hozott egy 2. helyet, Kimi Räikkönen a versenyképes autóval egy 4. és egy 5. helyet produkált csak.

A finn Melbourne-ben formán kívül volt, Sanghajban viszont a szerencsétlen gumistratégia és a rakoncátlankodó motor is hátráltatta, a Ferrari elnöke viszont így is elégedetlen.

“Beszéltem erről Maurzizióval (Arrivabene, csapatfőnök). Talán le kellene ülni és elbeszélgetni vele. Úgy tűnt, ma nagyon más dolgokkal volt elfoglalva. Vettel sokkal agresszívebben vezetett” – utalt arra, hogy Räikkönen jó időre beragadt Daniel Ricciardo mögé, amivel Vettelt is feltartotta, majd amikor a német végre elé került, lazán túl is jutott a Red Bull-os ausztrálon.

f1_kina_fut_21

A felvetésre, hogy a 2017-es Ferrari esetleg jobban fekszik Vettelnek, mint a veterán finnek, az elnök határozottan felelt: “Egyáltalán nem.”

Marchionne hozzátette, hogy a biztonsági autós szakasz nélkül Vettel akár nyerhetett is volna.

“De így is jó verseny volt, lett egy második helyünk, a konstruktőri bajnokságban egyetlen pont hátránnyal vagyunk a második helyen, Sebnek pedig ugyanannyi pontja van, mint Hamiltonnak. Nem rossz állás két futam után!” – összegzett.