Bár 2016-ban végre csapattársával egy szinten volt, a 2017-es téli teszteken pedig övé volt a leggyorsabb kör, a ferraris Kimi Räikkönen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon nem remekelt, az időmérőn és a futamon is Sebastian Vetteltől elmaradva a 4. helyet hozta, színtelenül szerepelt Melbourne-ben.

A Ferrari elnöke és csapatfőnöke is megjegyezte a verseny után, hogy Räikkönent is jó lenne Vettel szintjén, de legalábbis a dobogón látni.

“Nem tudom, mi volt a baj Kimivel, jelentősen le volt maradva Sebastiantól, pedig általában elég közel vannak egymáshoz” – jegyezte meg a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda is.

Vannak, akik szerint egyszerű a magyarázat, a 37 éves versenyző egyszerűen nem elég fitt már ahhoz, hogy az idei, fizikailag jóval megterhelőbb autókat vezesse. Lauda szerint ez viszont biztosan nem igaz: “A rajttól kezdve ő volt hátrébb. És láthatjuk, hogy nem fáradt, nézzék csak meg, ahogy ott üldögél a napszemüvegében és egy izzadságcseppet sem látni rajta!”

Hogy valójában mi volt a gond? A 2007-es világbajnok ezt nyilatkozta a futam után:

“Az első etapon küszködtem az ultralágy gumikkal, de miután felkerült a szuperlágy, már egész jól viselkedett az autó. Nem volt igazán izgalmas a futamom, jelentős részében spóroltam az üzemanyaggal, de amikor jobban nyomtam, igazán jónak tűnt az autó. A negyedik hely egy kicsit csalódást keltő, de azért szereztem pontokat, Seb győzelme pedig nagyszerű hír a csapat számára.”