Jean Todt, az FIA elnöke szerint az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődött új korszakban túl nagy szakadék lesz az egyes csapatok között. Az élen autózó pár istálló mögött nagyon elmarad majd a többi versenyző. Ez nem tesz jót a sportágnak, hiszen kiszámítható és unalmas lesz.

A 2017-es szezonra alaposan átalakultak az autók, nem csak szebbek lettek, de gyorsabbak is és vezetni is nagyobb kihívást jelent a pilóták számára. Ezzel is szorosabbá téve a versenyt és csillapítani a Mercedes dominanciáját. Bár az év első futamát a Ferrari nyerte, hosszú út áll még a csapatok előtt.

“Nagyon várom, hogy lássam a versenyt, de egy kicsit aggódom amiatt, hogy túl nagy lesz az autók közötti különbség a verseny alatt” – nyilatkozta az Ausztrál Nagydíj előtt Todt, majd hozzátette, hogy “szóval reméljük, hogy sikerül majd csökkenteni a csapatok közötti rést.”

“A Ferrari számára előnyösek voltak a változtatások ahhoz, hogy előrébb lépjenek és elég meggyőzőek. A Mercedes pedig még mindig nagyon erős, sok spekuláció volt a második pilótát illetően, de nem kétséges, hogy Bottas versenyképes.

Kicsit aggódom a Red Bull miatt, hiszen az első és a hetedik-nyolcadik között két másodperc különbség van, ami túl nagy. A mi álmunk, hogy az első 10 autó 7-8 tizeden belül fusson be, akkor lenne igazán szoros a verseny. A jelenlegi túl hézagos, hatalmas az eltérés a nagyobb és kisebb költségvetésű csapatok között.

Mindenki nehezebben vezethető autókat szeretett volna? Megértem, a mostani autók pont ilyenek. Gyorsabbak a kanyarban? Öt másodperccel gyorsabb autókról beszélgettünk, de úgy tűnik, hogy így is 1,7 másodperccel gyorsabbak ezen a pályán.”