A McLaren-Honda a siralmas téli tesztszezon után kemény idénynek néz elébe, nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a kapcsolat nem bír ki egy újabb gyenge szezont, a wokingi csapat új partnert keres. Amikor Fernando Alonsót az ezt illető pletykákról kérdezték Melbourne-ben, így felelt:

“Ezt a kérdést inkább a csapatvezetésnek kellene feltenni. Természetesen én is tudok a pletykákról, de próbálok nem figyelni rájuk. Frusztráló, hogy mindenki halad előre, a Honda pedig ugyanott van, mint két évvel ezelőtt, én is minél határozottabb és minél gyorsabb reagálást kértem tőlük.”

A Hondánál is érzik, hogy nagy a baj, a japán gyártó F1-es főnöke, Haszegava Juszuke elárulta, teljesen új erőforrást terveznek és gyártanak hamarosan:

“A teljesítményhátrány nagy. A teljesítmény növeléséhez növelni kell az égési hatásfokot, ehhez viszont módosítanunk kell a motor szerkezetén. Szóval javított erőforrást fejlesztünk, de ez eltart egy ideig. Én szeretném, ha két hónapon belül elkészülne.”

melbourne_f1_pre_49

Ami a melbourne-i szereplést illeti, a pilóták által megtett táv és az Alonso által elért 12. idő egészen elfogadható volt pénteken.

“A mai nap rendben volt. A megbízhatósággal nem volt gond, de a tempó még nem volt az igazi, bár jobb volt egy kicsit. Úgy tudom, másoknak voltak ilyen-olyan problémái, így nem tudom, holnap hol lehetünk az időmérőn. Remélem, hogy valós volt az eredményünk, mert a 12. hely már felülmúlja az előzetes elvárásainkat, de ez akkor is csak az első nap volt, nem tudhatjuk, ki mennyire nyomta, mennyi üzemanyaggal ment” – magyarázta a csapat vezére, Zak Brown.

A barcelonai teszteken a Honda-motor meghibásodásainak egy része a kasztni vibrációjából adódott, erről is megkérdezték a főnököt:

“Javult a helyzet, de korai lenne még kijelenteni, hogy megoldottuk a problémát, ugyanis még egy versenytávot sem tettünk meg. De így is jó volt, hogy futott az autó, többet mentünk ma, mint bármelyik korábbi napon. A versenyzőknek tetszett az autó, Fernando és Stoffel azt mondta, az autó jónak tűnik, jól is néz ki, már csak előrébb kell juttatni.”

melbourne_f1_pre_56

Alonso így értékelt a pénteki edzések után:

“Egyértelműen fejlődhetünk még, nincs más dolgunk, mint folytatni a munkát, ugyanis jócskán le vagyunk maradva az élmenőktől” – utalt arra, hogy közel két és fél másodperccel volt lassabb a mercedeses Lewis Hamiltonnál. “De minden egyes körön megtudtunk valamit, emellett új alkatrészeket is kipróbáltunk, úgy tűnik, működnek is, ami jó hír. Még sokat javulhatunk.”