A Sauber-csapat az elmúlt években folyamatosan pénzügyi gondokkal küszködött, tavaly tavaszra pedig a csőd szélére jutottak. Az alakulatot végül eladta az alapító-tulajodonos, Peter Sauber, így a működés kérdése megoldódott, de a jövő továbbra sem biztató.

A 2016-ot a Brazil Nagydíjon elért egyetlen pontszerzésnek köszönhetően a konstruktőri verseny 10. helyén záró svájci alakulat idén is a Ferrari tavalyi motorjával indul, amellyel már a téli teszteken is a leglassabbak voltak, az idény közbeni fejlesztések miatt pedig egyre inkább leszakadnak majd a mezőnytől.

Peter Sauber, aki elmondása szerint talán nem is nézi majd a hétvégi szezonnyitót, egy friss interjúban nem sok pozitívumot tudott mondani:

“Tíz csapat van, a Sauber pedig a tizedik pozícióból indul. Azért remélem, hogy sikerül majd egy-két csapatot megelőzniük. De a Forma-1-ben nincsenek csodák. Ha a BMW utáni korszakot nézem, 2012 volt volt az utolsó igazán jó idény, utána viszont egyre nehezebb lett a szűkös pénzügyi források miatt. A 2017-es autó fejlesztésének legfontosabb időszaka május és szeptember között volt, és pont akkor hiányoztak a pénzek” – magyarázta a 73 éves szakember.

peter_sauber

Sauber úr a tavaly nyári eladás után gyakorlatilag teljesen szakított a nevét viselő csapattal, “egy csavarhúzó” sem az övé már Hinwilben.

“Eltartott egy darabig, hogy feldolgozzam az elválást. Nem volt könnyű, sok álmatlan éjszakám volt. Igazi kötéltánc volt, az összeomlás valós lehetőség volt számunkra. Nagyon stresszes időszak volt.”

“Monisha Kaltenbornnal nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Néhány munkatárssal igen, de nincs már irodám, sosem vagyok a gyárban. Az új tulajdonos azt mondta, alapítóként fontos számukra a nevem, maradnak a Saubernél, de amúgy teljes az elválás. Jobb így, ma már semmi közöm a céghez.”