F1: A McLaren a célig sem jut Melbourne-ben?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2017.03.20. 15.42

A McLaren-Honda versenyfőnöke nem meri kijelenteni, hogy Stoffel Vandoorne és Fernando Alonso eljut a kockás zászlóig a hétvégi Forma-1-es szezonnyitón.

F1: A McLaren a célig sem jut Melbourne-ben?

A McLaren 2017-ben új fejezetet akart nyitni, de hiába az új festés, hiába az alapjaitól újratervezett Honda-motor, a téli tesztelés épp olyan siralmas volt, mint 2015-ben, amikor még Ron Dennis irányította az alakulatot és a japán gyártó épp csak visszatért az F1-be.

A barcelonai gyakorláson a Honda-erőforrás megbízhatatlansága miatt McLaren autója nagyon keveset futott – a leghosszabb egybefüggő etap mindössze 11 kör volt! –, a hibalehetőségek miatt pedig még igazi tempót sem ment.

A McLaren versenyfőnöke, Eric Boullier a hétvégén újságírói kérdésre még azt sem merte kijelenteni, hogy a vasárnap következő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon célba ér majd Fernando Alonso és/vagy Stoffel Vandoorne: “Nagyon remélem, de nem tudhatom, ugyanis a vártnál több problémánk van. Tudtuk, hogy lesznek gondok, de nem annyi, amennyivel mostanra szembesültünk.”

A francia szakember ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a kasztni jó, erős alapot biztosíthat a későbbi fejlődésnek:

“Mindenen, amin csak lehet, igyekeztünk javítani, a kasztnin, a leszorítóerőn, a felfüggesztéseken, és még újabb alkatrészek érkeznek Melbourne-be. Azt nem tudom, hogy a Honda elég jó lesz-e ahhoz, hogy versenyben legyen a Mercedesszel, a Ferrarival és a Renault-val, de ha így lesz, akkor versenyképesek leszünk.”

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.