F1: 2019-ben lenne világbajnok Hülkenberg

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2017.03.17. 14.38

Az idénre a Renault-hoz igazolt Nico Hülkenberg úgy véli, a csapat két év múlva érhet arra a szintre, hogy a világbajnoki címért küzdhessen. Nem bánja, hogy lemaradt a Mercedes-ülésről.

F1: 2019-ben lenne világbajnok Hülkenberg

A 2017-es szezon előtt úgy tűnik, a pilótapiaci mozgások egyik nagy vesztese Nico Hülkenberg, hiszen a tavaly a konstruktőri bajnokság 4. helyén záró Force Indiának búcsút intve az egyelőre csak építkező Renault-hoz igazolt, pedig ha maradt volna a helyén, nagy esélye lett volna arra, hogy a meglepetésszerűen visszavonult világbajnok, Nico Rosberg ülését kapja meg a Mercedesnél.

Míg Valtteri Bottas idén már a futamgyőzelmekért, esetleg akár a világbajnoki címért küzdhet, Hülkenberg a középmezőnyben birkózik majd a többiekkel. A német azt mondja, rendben van ez így, bízik a jövőben.

“A Renault a múltban már bizonyította, mire képes. Több világbajnoki címet is szereztek, így amikor bemutatták nekem a projektet, egyértelmű volt számomra a döntés” – mondta a Sport Bildnek Hülkenberg.

“Mi tehetek? Azért kell dolgoznom, hogy sikeres legyen a projekt. Az idei évben nem várhatunk csodákat, aki így áll hozzá, az nem ért a Forma-1-hez. De bízom benne, hogy a középmezőny elején lehetünk, és 2019-től, két-három éven belül már a bajnoki címre akarok készülni.”

A Renault-hoz való aláírás és az emiatt “elszalasztott” mercedeses lehetőség kapcsán ezt mondta:

“Túl korán szerződtem? Három hónap telt el a két dolog között! Hazudnék, ha azt mondanám, nem csábító a Mercedes, de az időzítés miatt ez egyáltalán nem volt reális. A Renault-val hosszú távra szerződtem, itt szeretnék felépíteni valamit, ez egy igazi kihívás számomra. Itt akarok küzdeni, építkezni ahelyett, hogy egyszerűen beülnék a Mercedesbe. Nem bánok semmit.”

Kommentek

F1: Hamiltoné a pole pozíció

Lewis Hamilton indul az élről Melbourneben, Sebastian Vettel a második, Valteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

F1: Hamiltoné az év első pole-ja

A szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj időmérőjén a mercedeses Lewis Hamilton magabiztos pole-t hozott, mögötte a ferraris Sebastian Vettel, Valtteri Bottas csak a 3. A hazai sztár a falban végezte.

F1: Vettel pályarekorddal az élen, az újonc a falban

Az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén a ferraris Sebastian Vettel fél másodperccel verte a Mercedeseket, a Saubernél új versenyző mutatkozott be, a Williams újonca pedig összetörte az autót.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

F1: Váratlan pilótacsere az Ausztrál Nagydíj előtt

Az Ausztrál Nagydíj szombati, harmadik szabadedzése előtt a Sauber-csapat versenyzőt cserélt, a még januárban megsérült Pascal Wehrleint kiszállították, az olasz Antonio Giovinazzi kap Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget.

F1: Legyél Lewis Hamilton VIP-vendége! – videó

A háromszoros világbajnok videós idegenvezetést tart a Mercedes melbourne-i csapatpavilonjában a kávézótól a konyháig.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.