Küszködősen kezdte a 2017-es idényt a McLaren-Honda, a barcelonai kéthetes teszten kis túlzással többet állt az autó, mint amennyit ment. Sokak szerint a Honda előrelépés helyett hasonlóan nehéz helyzetbe került, mint 2015-ben volt.

“Azért a mostani helyzet más” – árnyalta a képet Fernando Alonso. “2015-ben egyáltalán nem voltunk felkészülve a teszt elején, a Honda sem tudott semmit a motorjáról. Most van egy csomó információnk az elmúlt két évből, így vannak válaszaink a mostani problémákra is.”

“Az alapmunkák nagy részét elvégeztük, de van két-három olyan terület a motorral kapcsolatban, amelyeken dolgoznunk kell Ausztráliáig. A villanymotorunk egyébként elég jó, hasonló vagy ugyanolyan, mint a legjobbak, így van, amivel elégedettek lehetünk. 2015-ben semmi ilyesmi nem volt.”

Alonso szerződése az idén lejár, de Eric Boullier csapatfőnök szerint ez nem jelenti azt, hogy a spanyol távozik. “Az emberek sok mindent fecsegnek. Fernando őszinte velünk, ahogyan mi is vele” – fogalmazott Boullier.

“Tetszik neki ez az új F1, a következő lépés az, hogy versenyképesebbek legyünk. Ha ez megtörténik, elégedett lesz.”

“Igen, beszéltünk már 2018-ról, de ez még egy kicsit korai téma.”