A Forma-1 új tulajdonosa, az amerikai Liberty Media januári érkezésekor jelezte, hogy a csapatoknak is tulajdonrészt kínál, de szavazati jog nélkül.

A spanyol AS a múlt héten azt írta, hogy az F1-es résztvevők közül elsőként a Ferrari vett néhány részvényt, összesen 11,4 millió dollár értékben. Az akkori hírt egyik fél sem erősítette meg, és most az is kiderült, miért.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis egy szó sem igaz abból, hogy a Ferrari részesedést vásárolt volna az F1-ből. A csapat valóban részvényes lett, de áttételesen: a Ferrari még évekkel ezelőtt kapott tulajdonrészt az F1 korábbi anyacégében, a Delta Topcóban, mert 2020-ig elkötelezte magát a sorozat mellett. Mivel a Delta a Libertyé lett, cserébe libertys részvényeket kaptak a tulajdonosok, így az olaszok is.

A vásárlási ajánlattal azonban – a többi istállóhoz hasonlóan – a Ferrari sem élt.