F1: A főnök újra verhetetlen Ferrarit akar látni

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2017.03.08. 16.30

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke kijelentette, hogy a csapatnak újra olyan sikeresnek kell lennie, mint Michael Schumacher idejében volt.

F1: A főnök újra verhetetlen Ferrarit akar látni

A Ferrari az idei előszezont sajtócsenddel kezdte, a csapat nem akart semmit mondani az idei várakozásairól, nehogy aztán később bármi visszaüssön. A pályán eddig meggyőzően szerepelt a kocsi, Lewis Hamilton már favoritnak is kikiáltotta a csapatot, ez pedig meghozta az elnök kedvét egy bátor nyilatkozathoz.

“Kilenc éve már, hogy nem nyertünk bajnokságot, az idei lenne a tizedik” – mondta Sergio Marchionne. “Ez véget fog érni. A Ferrarinak újra verhetetlennek kell lennie, mint amikor Michael Schumacher itt volt.”

“Az új autó megbízható, hiteles. Nagy lépést tettünk vele előre. Követem a barcelonai teszt eredményeit, jól alakulnak a dolgok. A pilótáink, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is elégedettek.”

“A célok? Természetesen a győzelem, de azt nem tudom megmondani, ez mikor történik meg. Egyelőre elégedett vagyok az autóval, jobb a tavalyinál.”

Kommentek

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelem részére. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

Tudod miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

Itt zárják le Budapestet a hosszú hétvégén

Április 30-án és május 1-jén rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával.

F1: Hamiltonék nem kérnek a csapatutasításokból

A Mercedes versenyzői azt mondják, nem s szeretnének a csapatutasításokról és a pilótasorrendről beszélni, persze ha úgy alakul, engedelmeskedni kell.

Százéves plug-in hibriddel ünnepel a Mitsubishi

Legelső autójának modern újraértelmezésével köszönti magát az idén száz esztendős Mitsubishi.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.