Nico Rosberg tavaly néhány nappal a világbajnoki cím megnyerése után bejelentette Forma-1-es visszavonulását, a németet a Mercedes végül Valtteri Bottasszal pótolta. Lewis Hamilton szerint jól választottak, ugyanis egyelőre ő tűnik az eddigi legjobb csapattársának, már ami a közös munkát, az együttműködést illeti:

“Eddig leginkább az tetszik Valtteriben, hogy a viszonyunk csakis arról szól, mi történik a pályán, és nem arról, mi van azon kívül. Nincsenek játszmák, teljes az átláthatóság. Ezt szeretem. Úgy érzem, máris jobb a munkakapcsolatunk, mint bármelyik korábbi csapattársammal volt” – nyilatkozta a Forma-1 hivatalos oldalának a háromszoros bajnok.

“Igyekszik a lehető legjobban teljesíteni az első mercedeses évében, én pedig, mivel jó ideje itt vagyok már, hozni akarom az eredményeket és neki igyekszem átadni a lehető legtöbb információt, hogy tanulhasson. A tetteink beszélnek.”

“A visszajelzései jók, nagyszerűen dolgozik a csapattal. Könnyen beilleszkedett, és amennyire én látom, eddig nagyon jól dolgozik.

Hamilton azt is elmondta, hogy a Rosbergtől tavaly elszenvedett vereség csak még motiváltabbá tette, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a célja “a pole, a leggyorsabb kör, az elsőség minden edzésen és a futamgyőzelem”.

“Jobb formában vagyok, keményebben dolgozom, mint valaha, nagyon összeszedett, nagyon motivált vagyok a tavalyi év után, amikor szintén nagyon hajtottam, de nem sikerült elérnem a kitűzött célt. Szóval változást szeretnék, a csapattal közösen keményen dolgozunk ezen. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, egy csapat sem védte még meg a címét a szabályváltozások után, nekünk most ez nagy célunk.”