Míg a Mercedes a korábban is látott magabiztossággal rója a köröket a barcelonai teszten, és a Ferrari is csendben, de igen szép eredményekkel dolgozik, a 2017-es szabályváltozások nagy nyertesének jósolt Red Bull egyelőre nem mutatott sokat, sem a tempó, sem a táv tekintetében nincsenek ott az élen.

Daniel Ricciardo a szerdai tesztnap után azt mondta, először a megbízhatóságra kell koncentrálniuk:

“Nem gondoljuk, hogy a Mercedeshez hasonlóan 150 köröket megyünk. Náluk ez az elvárás, mert nagyon jó alapjaik vannak. Mi még sok mindennel kísérletezünk. Jó lenne persze több kört menni, de ma sokkal többet megtudtam, mint az első napomon, hiába mentem csak 20 körrel többet, ez más sokkal hasznosabb, eredményesebb nap volt.”

barcelona_teszt01_31

“Mi egyelőre még nem mentünk bele a tempós etapokba. Kiszámítható, megbízható körökre koncentrálunk, hogy ne legyen probléma. A köridők egyelőre nem reprezentatívak, de az elég világos, hogy a Mercedes és a Ferrari lehet az élen. De úgy gondolom, mi is ott lehetünk majd.”

“Most, az első teszten elégedettek lehetünk. Tudjuk, hogy van még fejlődés, a jövő héten már jobban hajthatunk, és a hét végére már kezd majd látszani, ki mit tud. Én bízom benne, hogy idén közelebb leszünk, mint tavaly, aztán majd meglátjuk.”

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko is visszafogottan nyilatkozott, az idény közepére jósolja csak, hogy beérik a Mercedest:

“Természetesen továbbra is a Mercedes a favorit. Övék a legerősebb motor, övék a legmegbízhatóbb és legjobban vezethető autó. De a Renault felzárkózóban van. Hogy milyen ütemben? Majd meglátjuk Melbourne-ben, de bízunk benne, hogy a szezon közepére beérhetjük őket. A Ferrari is erősnek tűnik, de szerintem a küzdelem hármunk között zajlik majd.”