A Sauber-csapat kedden bejelentette, hogy a kolumbiai Tatiana Calderon személyében női fejlesztőpilótát igazolt.

A 23 éves versenyzőnő korábban az indiai MRF Challenge és a Florida World Seriesben, valamint a Forma-3-ban szerepelt, tavaly pedig a GP3-ra nyergelt át, ahol azonban csak a 21. helyen zárt a bajnokságban. A Saubernél végzett fejlesztői munka és tanulás mellett idén is folytatja az F1 betétsorozatában.

Egyelőre nincs konkrét terv arra, mikor vezet valódi Forma-1-es autót.

Az F1-ben az elmúlt években több pilótanő is megfordult: a Marussiánál az első F1-es tesztjén súlyos balesetet szenvedő, majd sérülései szövődményeibe belehaló Maria De Villota, a Lotusnál “fejlesztőként” alkalmazott Carmen Jorda, a Saubernél két évvel ezelőtt privát teszten is vezető Simona De Silvestro, valamint a legmesszebbre jutó Susie Wolff, aki a Williamsnél hivatalos teszten és szabadedzésen is vezetett.