A barcelonai pályán hétfőn megkezdődött az első 2017-es előszezoni teszt, mind a tíz csapat autói pályára léptek.

Az elmúlt három év bajnoka, a Mercedes igen erősen nyitott, a nap folyamán Valtteri Bottas és Lewis Hamilton – délelőtt-délutáni váltásban viszik a napokat – közel három versenytávot tett bele a W08-asba, emellett a háromszoros világbajnok a legjobb időt is megfutotta, ami már messze jobb, mint a tavalyi tesztcsúcs.

A két pilóta idejét ugyanakkor nem érdemes összevetni, Hamilton a melegebb és délutánra jobban felgumizott aszfalton futott.

barcelona_teszt01_26

Míg délelőtt az ezüst autón nem volt ott a többiek által használt cápauszony, délutánra az is felkerült, méghozzá érdekes, szellőzőnyílással ellátott kivitelben. Másoknál ilyet nem lehetett látni.

A Ferrarinak is jó napja volt, Sebastian Vettel kezei között a vörös autó 128 kört, azaz hajszál híján két versenytávot ment, emellett a második legjobb időt is hozta, méghozzá a közepes keveréken.

Rögtön érdemes megjegyezni azért, hogy ebben a korai szakaszban a köridők szinte semmit sem jelentenek, és arra is emlékezhetünk, hogy a Ferrari tavaly is jó volt a teszten, sőt az első pár futamon is, majd mégsem jutottak sokra az idényben.

barcelona_teszt01_29

A Williams szintén 100 kör fölé jutott, Felipe Massa a 3. időt is megautózta.

Bár délelőtt Kevin Magnussen eltörte az első szárnyat, összességében elégedettek lehetnek a Haasnál az 51 körükkel, ahogy a Toro Rosso (51 kör), a Renault (57 k.) és a Sauber (72 k.) által megtett táv sem számít rossznak az első napon.

Daniel Ricciardo a Red Bull-lal szintén 50 körig jutott, de náluk azért messze nem lehettek elégedettek, hiszen délelőtt mindössze 4 kör után szenzorhiba miatt kellett leállnia, délután pedig az akkumulátor makacs problémája miatt vesztegelt az autó a garázsban hosszú órákig.

barcelona_teszt01_31

“Volt pár bosszantó kis problémánk. Volt gond a szenzorokkal, és volt gond az akkumulátorral is, de srácok dolgoznak a kijavításán. De semmi komoly, és jó látni, hogy a sárga autó (a Renault) szépen megy ugyanezzel az erőforrással” – mondta a Red Bull-főnök Christian Horner, mielőtt Ricciardo meghúzta a nap utolsó másfél óráját.

A Red Bull mellett a McLaren számára volt különösen kínos a nyitány: Fernando Alonso reggel mindössze egy installációs kör után kiszállhatott, ugyanis az olajrendszer problémája – túl kicsi tartály, szivárgások – több órás vizsgálatot, javítgatást kívánt. A kétszeres világbajnok spanyol délután végül újra pályára lépett, de egyszer leállt az autóban a motor – 29 körig jutott a nap végére. A Honda alapjaitól újratervezett erőforrást hozott az idei évre, de az első nap kísértetiesen emlékeztetett az előző két év szenvedéseire.

barcelona_teszt01_34

“Csalódást keltő a dolog, mert vasárnap a forgatási napon nagyjából 100 km-t mentünk és minden rendben volt. Meglepő a mai probléma, de meglátjuk, mit mondanak a Hondánál. Fernando természetesen nem volt túl boldog ma délelőtt, de tegnap, amikor először ment pár kört, elégedett volt” – magyarázta a versenyfőnök, Eric Boullier.

“A hondások professzionálisan reagáltak, ahogy ez elvárható. Ők is csalódottak voltak, de ahelyett, hogy mindenkit az őrületbe kergettek volna, azonnal telefonáltak Szakurába, és velünk is leültek megbeszélni a helyzetet. Közösen úgy döntöttünk, hogy kicseréljük a teljes erőforrást. Minden Szakura és Woking együttműködésével zajlott” – bizonygatta.

barc_teszt01_du

Fotók és videók a hétfői napról itt!