A McLaren új fejezetet nyit 2017-ben, amelynek fontos mérföldköve, hogy leleplezték a 35 évig irányító Ron Dennis utáni korszak első autóját, az MCL32-est.

Az új modellnév mellett régi-új színt is kapott a járgány, visszatért az alapító Bruce McLarenhez kötődő narancs. Óriási várakozás, reménykedés előzte meg az új festést, ehhez képest hervasztó, fantáziátlan a végeredmény, mintha két sereghajtó, a 2007-es Spyker és a 2013-as Marussia közös gyermeke lenne az MCL32-es.

“Nagy” elődök nyomdokain – galéria

Spyker, 2007

A kasztni természetesen vadonatúj, a 2017-es szabályoknak megfelelően agresszív, belemenős, és a többiekéhez hasonlóan “cápauszonyt”, és a versenyfőnök Eric Boullier szavaival “jó néhány okos megoldást” visel. A Honda az alapoktól újratervezett motort szállított az MCL32-eshez.

Az autót a jelenlegi szerződése utolsó évét kezdő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso, valamint a visszavonult Jenson Button helyére érkezett újonc, a saját nevelésű Stoffel Vandoorne vezeti majd.

alonso_vandoorne_mclaren

Kattints a képre, galéria nyílik!