F1: Ez a pilóta leszavazta a fejvédőt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2017.02.13. 14.00

A haasos Kevin Magnussen elmondta, hogy ő volt az egyike azoknak, akik a fejvédő gyűrű, a glória Forma-1-es bevezetése ellen szavaztak az FIA körkérdésén.

F1: Ez a pilóta leszavazta a fejvédőt

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a tavalyi szabadedzéses tesztek után minden versenyzőt megkérdezett a fejvédő gyűrűről, az ún. glóriáról, de a válaszoló versenyzők relatív többsége az eszköz 2018-as bevezetése ellen voksolt.

A haasos Kevin Magnussen egy friss interjúban elmondta, hogy ő a glória ellen voksolók közé tartozott:

“Én nemmel szavaztam. Szerintem szemben áll a Forma-1 génjeivel. A glória kétségtelenül csökkenti a kockázatot, ha egy kerék vagy törmelék jön, de szerintem jó néhány más dologgal kellene foglalkoznunk előbb, ha már a biztonságról van szó” – mondta a dán BT-nek.

Magnussen szerint a glória melletti érvként nem fair a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérüléseibe belehalt Jules Bianchi balesetét felhozni:

“Iszonyú tragédia, ami Jules-lel történt. És a balszerencse is belejátszott. Az F1-nek le kell vonnia a tanulságokat a Szuzukában történtekből, de a glória abban a balesetben semmin sem változtatott volna.”

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest,Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

Citroën C4 Cactus OneTone : Darth Vader városi járgánya

Április elsejétől forgalmazzák, mégsem tréfa a Citroën szurokfekete kompakt modellje. Félő, hogy csak Angliában lesz kapható.

Kis elektromos terepjárót építene a Bentley

A Jaguar i-Pace mintájára kisebb, villanymotoros szabadidőjárművet állítana fő SUV-terméke mellé a Bentley.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Hároméves autók, amik nem hagynak cserben

A világ legnagyobb autós ügyfélelégedettségi felmérésekkel foglalkozó ügynöksége, a J.D. Power megnézte, a 2014-es eresztésből melyek ma a legmegbízhatóbb járművek.

Egyszerre áremelés és árcsökkentés a kutakon

A Mol szerdán emeli a benzin árát, a gázolajé ugyanakkor csökkenni fog.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.