A világbajnoki címet tavaly megnyerő Nico Rosberg váratlan visszavonulása után a Mercedes a williamses Valtteri Bottast szerződtette Lewis Hamilton csapattársául. Egyelőre nagy kérdés, mire lesz képes a finn a háromszoros világbajnok mellett, de annyi biztos, hogy ő maga nem másodhegedűsként akar szerepelni.

“A célom a világbajnoki cím, most tényleg jó lehetőségem van a megszerzésére” – nyilatkozta a finn MTV-nek. Ez persze azt jelenti, hogy Hamiltont (is) meg kell majd vernie. “Az első cél az, hogy vele versenyben legyek” – mondta erre.

Rosberg az elmúlt három évben versenyben volt Hamiltonnal, tavaly pedig le is győzte, így nem csoda, hogy Bottas kért tőle néhány tanácsot:

“Jó volt elbeszélgetni vele. Nico hosszú időt töltött a csapatnál, nagyon jól tudja, versenyzői szempontból hogyan működnek a dolgok. A legfontosabb az, hogy az ember átlássa a csapat működését, hogyan dolgozzon velük, hogy a legtöbbet hozhassa ki az autóból.”