Vége a 10 ezres magyar F1-nek, mégis jobb lesz

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: Index
Dátum: 2017.02.10. 12.32

A Hungaroring új árlistájából derült ki, hogy az idei Magyar Nagydíjra megszűnik a majdnem húsz éve megvásárolható kedvezményes, háromnapos állójegy.

Vége a 10 ezres magyar F1-nek, mégis jobb lesz

A szervezők 1999-ben hozták létre a Forma-1 Clubot, amelynek tagjaként tavalyig 10 ezer forintért lehetett hozzájutni a legolcsóbb F1-es belépőhöz.

Ebben az évben ilyen már nem lesz, ha valaki továbbra is sétálva szeretné követni az eseményeket, 90 euróért (28 ezer forint) teheti meg.

A legolcsóbb ülőhely viszont 32 ezer helyett 25 ezer forintba kerül, egy ilyen megvásárlásával ráadásul be lehet vinni három 14 éven aluli kiskorút is. A gyerekeknek a bejutás mindhárom napra és a csütörtöki bokszutca-látogatásra is ingyenes, csupán egy regisztrációs jegyet kell igényelni a helyfoglalás miatt, de ezért nem kell fizetni semmit.

Az idei Magyar Nagydíjat július 27-30. között tartják a Hungaroringen.

Kommentek

F1: Hülkenberg végre sisakot választott

Zöld vagy piros? Ma megkaptuk a választ. A Force India versenyzői is újítottak, de nincs benne sok köszönet.

F1: Hamilton thai boksszal készült a szezonra

A Mercedes-pilóta brutális kockahasat villantott a szezonnyitó előtt.

McLaren: A Honda felejtse el a céges kultúrát!

A McLaren versenyfőnöke szerint a motorgyártó Hondának el kellene fogadnia, hogy a Forma-1 más világ, mint az autógyártás, itt mindennél fontosabb a gyorsaság és a hatékonyság.

F1: Ricciardo kisiklatná a Verstappen-expresszt

Daniel Ricciardo hangsúlyozza, hogy egyelőre jó a viszonya Max Verstappennel, de az motiválja, hogy megverje a széles körben hájpolt holland tinit.

Tudod, hogyan kell helyesen parkolni? Lehet, hogy nem

Mi a különbség a parkolási pótdíj és a helyszíni bírság között? Most néhány kérdésre választ adunk.

Rózsaszín taxikkal védik a nőket

A nők biztonságos közlekedését szolgáló új taxiszolgáltatást indítanak csütörtökön Pakisztánban: a nők vezette rózsaszín taxikat telefonon vagy mobilalkalmazáson keresztül lehet megrendelni, de akár le is lehet inteni az utcán.

Tavaszi tennivalók az autó körül

Azzal, hogy kivesszük a csomagtartóból a hóláncot és elmegyünk a gumishoz, hogy cserélje le a téli gumit nyárira, még nem végeztünk a nyári átállással

Van okostelefonod? Akkor ezt most imádni fogod!

Persze csak akkor, ha Te is azok közé tartozol, akik sokszor elfelejtik, pontosan hová is parkoltak. Nagyvárosban azért ez előfordul, pláne ha nincs helyismereted.

Minden autó megbukott a spanyol emissziós vizsgálaton

Spanyolországban minden vizsgált, dízelmotoros autómodell a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki közúton.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Nem erőlteti tovább a kisautókat a BMW

Nem tervezi újabb modell fejlesztését a Mini fronthajtásos platformjára a BMW. Inkább nagyobb autóiból szeretne többet eladni.

Akár Budapesten is feltűnhet az új magyar busz

Úgy tűnik, a hazai elővárosi és távolsági szegmensben a magyar Credo veszi át az Ikarus korábbi vezető szerepét. A cégnél azért Budapestről sem tettek le teljesen.

Vadállat hibridet fejleszt a McLaren

2019-ben érkezik minden idők legáramvonalasabb McLarenje. A BP23 kódjelű jármű frappáns trükkel tiszteleg az egykori F1 előtt.

A Forma-1 befutott Melbourne-be, képeken a készülődés

Itt az első képcsomag a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínéről. Készülődés, mókázás, szponzori rendezvények, pályabejárások Melbourne-ben.

F1: A Red Bullt sem kell félteni

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint hátrányuk egészen kicsi a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, és a megbízhatóság miatt sem aggódik.

Kilencvenmilliót érhet a legrégibb Vespa

Elárverezik a Vespa robogó 1946-ban készült prototípusát. Magyarok is licitálhatnak rá.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.