A múlt héten bejelentették, hogy a McLaren a BMW-vel közös (utcai autós) motorfejlesztési projektet indított, ami rögtön beindította a spekulációkat arról, hogy a bajor márka már a Forma-1-es visszatérésre készül a wokingi gárdával, amely szabadulni szeretne a csalódást keltő Hondától.

A McLaren részéről a hétvégén cáfolták ezt, kizárt a BMW F1-es beszállása, ugyanis kitartanak a Honda mellett.

“A McLaren és a Honda hosszú távú és szoros Forma-1-es együttműködését a legkevésbé sem érinti, hogy egy másik konzorcium együttműködésre lép az utcai autós cégünkkel a motorfejlesztés terén. A Honda és a McLaren közös célja, hogy újra nyerjünk az F1-ben, csakis erre koncentrálunk, egyesek azonban nem tudják világosan elkülöníteni a Forma-1-es csapatunkat és az utcai autós részlegünket” – reagált a McLaren egyik szóvivője.

A BMW közleményben tisztázott:

“Amikor 2009-ben a Forma-1-ből való kiszállás mellett döntöttünk, az a cég hosszú távú stratégiai döntése volt. Az F1-es erőforrásokat inkább az alternatív erőforrások fejlesztésére kívántunk fordítani, és így is tettünk. Sikerült a vezető prémiumgyártóvá válnunk az elektromos mobilitás terén. Figyelemmel követjük a motorsportvilág történéseit, de pillanatnyilag nem gondolunk a Forma-1-be való visszatérésre.”

Míg az F1-ben legutóbb 2000-2009 között, 2006-tól gyári csapattal szereplő BMW érkezése így igen valószínűtlen, a sportággal az elmúlt öt-hat évben kismilliószor hírbe hozott, de a lehetőséget mindig elvető Volkswagen-csoport most mintha nyitottabb lenne. Így tűnik legalábbis a Bugattit vezető Wolfgang Dürheimer szavai alapján, aki hangsúlyozta, hogy Bernie Ecclestone bukása után már nem zárják ki az F1-es szereplést.

“Úgy látom, van itt egy kis zavar” – mondta, a Motorsport-total.comnak, amikor felvetették, hogy a VW-t nem érdekli az F1. “Ez itt egy új kezdet” – utalt az új tulajdonos, az amerikai Liberty Media hatalomátvételére.