A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key szerint az elmúlt 20 év legnagyobb változását éli majd át a Forma-1 a 2017-es szabályváltozásokkal. Szélesebb első és hátsó szárnyak mellett a gumik is szélesebbek lesznek, sokkal agresszívebb külsőt adva a versenygépeknek.

A 2009-es és 2014-es változásoknál is jóval több munkát igényel majd a következő versenyszezon, Key elárulta, hogy ezen a projekten már közel másfél éve, 2015 szeptembere óta dolgoznak. Komoly változások jönnek a karosszérián, de a leginkább érintett terület – a széles gumik miatt – a futómű. Ráadásul a virtuális modellezés során kitalált folyamatokat valós körülmények között is ki kell próbálni.

A 2017-es változások lehetővé teszik, hogy a csapatok megoszthassák egymással a technológiát a motorok, a felfüggesztés és a sebességváltó területén, de így is érheti váratlan helyzet a mérnököket, így valószínűleg sok feladat vár majd rájuk év közben.

“Akkora változás jön jövőre, amekkora a 19 éve tartó F1-es pályafutásomban még nem volt” – jelentette ki Key.