A Forma-1 új világbajnoka, Nico Rosberg alig öt nappal a szezonzáró után, múlt pénteken váratlanul bejelentette, hogy kiszáll, visszavonul.

A lépés mindenkit meglepett, a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda pedig nagyon rossz néven is vette a dolgot, több megszólalásban is arról beszélt, hogy Rosberg megbántotta, megsértette ezzel a bajnoki sikeréért dolgozó munkatársakat, a pilótakeresésre kényszerülő csapatot pedig igen nehéz helyzetbe hozta.

rosberg_lauda

Rosberg Die Zeitnak nyilatkozva reagált a háromszoros világbajnok osztrák szavaira.

“Nem tudom, mi volt vele, amikor ezeket mondta! Valamit félreérthetett. Ha rajtam múlott volna, karácsonyig várok a visszavonulás bejelentésével, de nem akartam ezt tenni a csapattal” – mondta, hozzátéve, hogy a Forma-1-ben tényleg túl sok az önzés, de “az életem a sajátom”.

A 11 éves F1-es pályafutást maga mögött hagyó 31 éves német azt is elárulta, mennyire kimerítő volt számára a csapattárs, Lewis Hamilton legyőzése.

“Szörnyű volt Lewis ellen küzdeni ugyanabban az autóban és kétszer is kikapni. Újra és újra össze kellett szednem magam. Kimerítő a legyőzése. Nagyon sokat kivesz az emberből fizikálisan, de főképp mentálisan. Pszichikai tréninget is végeztem, meditálni is elkezdtem. A Japán Nagydíj előtt egy zenmestert is meglátogattam. Mindent új szintre emeltem.”

rosberg_bajnok_2

“Tavaly télen vettem két gokartot, és csak vezettem, vezettem, vezettem, ugyanannyit, mint amikor 14 évesen a gokart-világbajnoki címért küzdöttem. Azt is kielemeztem, hogy Lewis hogyan tudott olyan gyakran fölém kerekedni a csatákban, rájöttem, hogy több kockázatot kell vállalnom.”

“Most elértem a célomat. Persze, folytathatnám, megpróbálkozhatnék a címvédéssel, de minek? Mindig többet akarunk, de vigyázni kell, hogy emberként ne vesszünk el közben. Számomra semmi sem jelent többet, mint ez a világbajnoki cím. Ezt akartam és meg is szereztem. Úgy érzem, hogy megmásztam a Mount Everestet, ott állok a csúcson, és magasabb csúcsot már nem látni.”

Rosberg szempontjából tehát lezárt ügy a Forma-1, de a csapatnak még utódot kell találnia a helyére. A világbajnok támogatná a Mercedes-nevelt Pascal Wehrlein előléptetését.

“Pascal Németország nagy reménysége. Természetesen szerepelnie kell a listán! De nem én vagyok a legalkalmasabb a ennek megítélésére, csak azt remélem, hogy egy jó versenyző lesz az, aki nagyot csatázhat Hamiltonnal!”

wehrleinJÓ2