Lewis Hamilton az Abu-dzabi Nagydíjon többször is semmibe vette a Mercedes utasításait, a verseny után sokáig téma volt, hogy emiatt büntetést kap az angol.

Aztán jött Nico Rosberg sokkoló bejelentése, és a Mercedesnek egy csapásra fontosabb problémái lettek. Noha Toto Wolff a hétvégén még azt mondta, nem felejtették el az ügyet, Rosberg bejelentésével gyakorlatilag eldőlt, hogy nem lesz folytatása.

Niki Lauda az egyik brit lapnak már meg is erősítette, hogy vége a sztorinak. “Nincs szükség arra, hogy bármit is mondjunk Lewisnak” – idézte Laudát a Mail on Sunday. “Nincs gondunk azzal, ahogyan Abu-Dzabiban versenyzett, túlléptünk rajta.”

A lap – érthetően – kissé Hamilton-párti kommentárja szerint a háttérben az lehet, hogy a Mercedes egy esetleges szankcióval nem akarja megkockáztatni Hamilton elvesztését, ennek azonban egyébként sem lenne realitása. Ahogyan a Mercedesnek is gond Rosberg decemberi pótlása, ugyanúgy Hamilton sem tudna menni sehova.

“Noha azt mondtam Lewisnak, hogy gyorsítson, szerintem nem történt semmi különös a futamon” – fogalmazott Paddy Lowe technikai igazgató az Autosport Awards díjátadóján, ami jelzi, hogy az ügyet a Mercedes valóban dobni akarja.

Lowe azt is elárulta, hogy nem akart másodszor is rászólni Hamiltonra. “Miután Lewis nem reagált, Toto üzent, hogy szóljak neki még egyszer. De azt válaszoltam, hogy nem fogok, mert akkor még nagyobb palimadárnak fogok kinézni.”

“Összességében nem volt ez rossz befejezés, sem a csapat, sem a sport számára. Új rajongókat is szerezhettünk az F1-nek.”

Bestcars