Gatyába ráznák az F1-es bíráskodást

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.12.01. 14.05

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozott szándéka, hogy kiszámíthatóbbá, egységesebbé tegye a Forma-1-be idén sokat kritizált sportbíráskodást.

Gatyába ráznák az F1-es bíráskodást

A Forma-1-ben a csapatok és főképp a pilóták sokat panaszkodtak, amiért a versenybírók kiszámíthatatlanul, következetlenül osztogattak büntetéseket az esetenként szinte megegyező kihágásokért.

Az FIA Motorsport Világtanácsának szerdai, bécsi ülésén külön foglalkoztak a témával, a stewardtestület elnöke, Garry Connelly utólag így nyilatkozott a Motorsport.comnak:

“Sok szabályt átnéztünk és megvizsgáltuk, hogyan pontosíthatnánk a megfogalmazásokat, amelyek gyorsabb döntéseket tennének lehetővé. Megtárgyaltuk, hogyan lehetne következetesebbé tenni a döntéseket. Úgy gondoljuk, további megbeszélések szükségesek, még több korábbi döntést kell megvizsgálnunk, hogyan jutottak döntésekre adott versenybírói bizottságok az egyes esetekben, főképp, amikor szubjektív alapon kellett megítélni egy-egy veszélyes manővert.”

monza_f1_fut_08

Az év folyamán többször, a Mexikói Nagydíj után különösen forró téma volt a kanyarlevágás, miután Lewis Hamilton a rajt után megúszta a kiegyenesítést, miközben a futam végén Max Verstappen büntetést kapott. Connelly szerint a pályák módosításával, fekvőrendőrök telepítésével elébe mehetnek az ilyen eseteknek:

“Talán 11-12 olyan kanyar van a versenynaptárban, ahol nyilvánvalóan fennáll a levágás lehetősége. Vannak erre megoldások, mint például a monzai első kanyarban, ahol a pályaelhagyás eleve hátránnyal jár, lassabb a visszatérés, mint a rendes ív követése. Ez jelentősen megkönnyíti a stewardok dolgát, hiszen a pályán megszületik a büntetés.”

“Ugyancsak téma volt, hogy a szabályok szerint a versenyző úgy térhet vissza a pályára, ha azzal nem szerez tartós előnyt. A tartós szó elég szubjektív. Vajon 500 métert jelent? Vagy a következő kanyarig? Esetleg a futam végéig? Ez a szubjektivitás eltűnik, ha a pályát úgy módosítjuk, hogy azonnal hátrányba kerüljön, aki levágja a kanyart.”

BestcarsBestcars

Kommentek

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.