F1: Button csak a Ferrarit sajnálja

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.12.01. 10.56

A Forma-1-nek búcsút intett Jenson Button azt mondja, egy dolgot sajnál egy kicsit, azt, hogy a Ferrarinál nem vezetett a pályafutása során.

F1: Button csak a Ferrarit sajnálja

Jenson Button a szeptemberi Olasz Nagydíj hétvégéjén bejelentette, hogy 2017-ben szabadságra vonul, nem versenyez a Forma-1-ben, majd a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon már arról beszélt, hogy a 2018-ra szóló mclarenes opciója ellenére az lesz az utolsó futama, nincs szándékában visszatérni.

Az F1-ben 17 szezont lehúzó, 2009-ben világbajnoki címet szerző angol az egykori csapatfőnök Eddie Jordannel beszélgetve elárulta, hogy miért maradt egy cseppnyi hiányérzete a visszavonulás után.

“A megfelelő körülmények között nagyon szerettem volna a Ferrarinál versenyezni. Három csapat volt, ahol szerettem volna vezetni, a Williams, a Ferrari és a McLaren, ezek közül kettőnél sikerült is. Egyszer volt lehetőség (a Ferrarinál is), de úgy gondoltam, hogy jó helyen vagyok ott, ahol épp voltam” – utalt arra, hogy a 2011-es és a 2013-as ilyen irányú spekulációk közül legalább az egyiknek volt alapja.

Amikor Button 2000-ben, 20 évesen a Forma-1-be került, fiatalsága szokatlan volt, tulajdonképpen vele indult el a mára megszokott gyakorlat, hogy 18-20 éves ifjoncokat igazolnak a száguldó cirkuszba. A veterán úgy gondolja, az ő idejében nem véletlenül számított akkora dolognak a bemutatkozása, ma könnyebb dolga van fiatal a pilótáknak.

“Ha megvan a tehetség, akkor sokkal könnyebb. Ami engem illet, én tapasztalatok nélkül érkeztem az F1-be. Fogalmam sem volt, hogy kell beállítani az autót. Egy év a Forma Fordban, egy a Forma-3-ban, aztán jött az F1.”

Button 2000-ben, a Williams újoncaként

Button 2000-ben, a Williams újoncaként

“Akkor még nem voltak szimulátorok, nem volt ennyi adat. Manapság a pilóták órákat töltenek a szimulátorban, Strollnak (Lance, a jövőre debütáló Williams-újonc) például teljes tesztstábja van, ahogy hallottam, minden pályán vezetett egy kétéves Williamsszel. A mi időnkben semmi ilyesmi nem volt, bedobtak minket a mély vízbe, a Williamsnél meg folyamatosan elszálltak a motorok. Az ember ment egy kört és eldurrant a motor, az első futam előtt még szuperlicencem sem volt” – magyarázta.

Bestcars

Kommentek

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.