Hamilton úgy próbálta megszerezni a bajnoki címet a szezonzárón, hogy lassította az egész versenyt, hátha a hátulról érkezők szép sorban levadásszák Nico Rosberget.

Sebastian Vettel a verseny utolsó köreiben komoly fenyegetést jelentett, de a Mercedes végül kettős győzelmet aratott, ami bajnoki címet ért Rosbergnek. Toto Wolff csapatfőnök szerint komoly dolog történt a pályán.

“Lewis mindent megtett azért, hogy megnyerje a bajnokságot” – mondta Wolff. “Megmutathatta volna, mi van benne, egy hatalmas győzelemmel is zárhatott volna. De játszhatott úgy is, hogy mindenkit feltart, így veszélyeztetve Nico pozícióját. A második mellett döntött.”

“Emiatt úgy láttuk, hogy veszélyben van a győzelem. Pedig ez az egész sok emberről szól, a döntésének nem csak saját magával kapcsolatban vannak következményei.”

“Ezzel a hozzáállással aláássa a csapat egész működését. Lewis ezzel precedenst teremtett, majd meglátjuk, hogy erre mit lépünk.”

“Azzal, amit mondott, Lewis szembeszegült a csapattal. Mégis, hogyan hagyhatnánk ezt? Akkor teljes anarchia lenne, és mindenki azt csinálna, amihez kedve van.”

Hamilton próbálta elviccelni a dolgot. “Azt hiszem, iszom egy kis tequilát, mielőtt leülök vele beszélni…” – fogalmazott az angol.

Bestcars