F1: Így fest Button búcsúsisakja

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.25. 10.34

Jenson Button az abu-dzabi szezonzárón régi-új sisakfestéssel búcsúzik a Forma-1-től.

F1: Így fest Button búcsúsisakja

Jenson Button csütörtökön Abu-Dzabiban bejelentette, hogy szándékai szerint utolsó Forma-1-es versenyén indul a vasárnapi szezonzárón, és ennek megfelelően különleges sisakfestéssel is készült a hétvégére.

“Úgy vágok neki ennek a nagydíjnak, hogy ez lesz az utolsó F1-es versenyem. Ezért úgy gondoltam, hogy egy kicsit felidézem a világbajnoki évemet, és dobok bele egy csipetnyi Pink for Papát is. Szerintem baromi jól néz ki, remélem, hogy nektek is tetszik” – írta a közösségi médiában, utalva a 2009-ben a Brawnnál használt lime festésre, valamint a bő két éve elhunyt édesapja, John Button emlékére hordott rózsaszín változatra.

button_sisak_2

Bestcars

Kommentek

Ezek az autók most a vevők kedvencei

Német autómárkák kerültek az amerikai Consumer Reports magazin éves márkarangsorának az élére az idén, az amerikai márkák messze mögöttük kullognak. A listát a tulajdonosok elégedettsége alapján állították össze.

Badár Sándor üldözte be a Lada Vestát a magyar piacra

Az első alaposabb körbejárás, beülés után Škoda Rapidok, Dacia Loganok, akár akciós Ford Focusok lehetséges alternatívájának tűnik a Lada Vesta.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

Nagyon pörgött a magyar autópiac februárban

Februárban az egy évvel korábbinál 20,7 százalékkal több, 8000 új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Nyolcéves csúcson a magyar gumiabroncspiac

2016-ban 5,1 százalékkal nőtt a hazai személygépkocsiabroncs-piac a 2015-ös évhez képest.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.