F1: Alonso tette lejtőre Massát?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.24. 13.50

Fernando Alonso munkatársa és barátja, Rob Smedley szerint 2010 után Fernando Alonso ferraris jelenléte miatt halványult el Felipe Massa csillaga.

F1: Alonso tette lejtőre Massát?

A hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon Forma-1-es búcsúfutamán indul Felipe Massa, a brazil az idény végén visszavonul.

A pilóta a sauberes tanulóévek és ferraris tesztelői munka után 2006-ban lett a Scuderia versenyzője, ahol már első évében, Michael Schumacher mellett futamokat nyert, majd Kimi Räikkönen érkezése után is sikeres maradt, 2008-ban hajszál híján bajnok lett. A 2009-es Magyar Nagydíj időmérőjén Massa súlyos fejsérülést szenvedett, majd 2010-es visszatérése után soha többé nem nyert versenyt. Egyesek szerint a baleset után elveszett valami a brazilból.

“Baromság!” – mondta erre a brazil UOL-nek a Ferrarinál Massa versenymérnökeként dolgozó, majd barátját a Williamshez is követő Rob Smedley. “Az a csapat, ahonnan 2009-ben kipottyant, nagyon kiegyensúlyozottan működött közte és Kimi között. A csapat, ahova 2010-ben visszatért, már teljesen Fernando (Alonso) körül forgott. Ez volt Massa gondja, nem a képességei.”

Smedley állításának legotrombább példája az volt, amikor a 2010-es Német Nagydíjon, Massa balesetének első évfordulóján a mérnök kénytelen volt rádióüzenetben félreállítani a győzelem felé haladó Massát Alonso kedvéért.

Maga Massa azért diplomatikusan fogalmaz, amikor a győzelmek elmaradásának okáról kérdezik.

“Lehetetlen már megmondani, hogy a baleset, az autó vagy a csapat volt-e az ok. Én jól éreztem magam a baleset után is, ugyanúgy, mint előtte. Mindig mindent beleadtam, és utána is voltak szép eredményeim. Minden maradt a régiben, kivéve, hogy már nem jöttek a győzelmek.”

Massa pályafutása alatt 11 futamot nyert, mindet a Ferrari színeiben. Az utolsó diadala a 2008-as Brazil Nagydíj megnyerése volt.

Bestcars

Kommentek

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.