F1: A Merci nem nyúl bele a bajnoki párbajba

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.11.22. 11.30

A hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon a Mercedes két pilótája, az éllovas Nico Rosberg és a címvédő Lewis Hamilton utoljára csap össze, hogy eldöntsék, ki lesz 2016 Forma-1-es világbajnoka. A csapat szabad versenyt ígér.

F1: A Merci nem nyúl bele a bajnoki párbajba

A hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon a Mercedes két pilótája, az éllovas Nico Rosberg és a címvédő Lewis Hamilton utoljára csap össze, hogy eldöntsék, ki lesz 2016 Forma-1-es világbajnoka. A német pilóta 12 ponttal vezet az angol előtt, így neki Hamilton győzelme esetén is elég egy 3. hely, persze addig is el kell jutni.

Annyi biztos, hogy a csapat nem kíván beleszólni a párbajba, mindkettejük sikerének ugyanúgy örülnének:

“Az, hogy három éven belül másodszorra a szezonzárón dől el a bajnoki cím sorsa a mi pilótáink között, mutatja, hogy mennyire kiegyenlített a küzdelmük. És azt is, hogy mennyi mindent elért ez a csapat. Büszkék lehetünk. Csapatként idén már csak egyetlen feladatunk maradt: az, hogy Nicónak és Lewisnak olyan autót adjunk, amivel a leintésig küzdhetnek. Mindketten kiemelkedően versenyeztek, mindketten megérdemelten lennének világbajnokok” – magyarázta a csapatfőnök, Toto Wolff.

“A rekordhosszú naptár és a 2017-es szabályváltozásokra való felkészülés miatt kimerítő év volt ez mindannyiunknak, egy ilyen kitartási küzdelem után a győztes minden kétséget kizáróan megérdemli majd a sikert. Kíváncsian várjuk, melyikük lesz az. Győzzön a jobbik!”

lauda_wolff

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda leszögezte, hogy semmilyen módon nem próbálják majd befolyásolni a végeredményt, teljesen szabad lesz a verseny:

“Nem számít, hogy állnak a pontok, nem fogunk beleszólni a versenyükbe. Nem lesz előzetes egyeztetés az első kanyarról. Ahogy minden hétvégén, most is szabadon versenyezhetnek. Mindketten a pole-ért és a győzelemért mennek. Keményen dolgoznak majd a beállításokon, hogy a leggyorsabbak lehessenek. Aztán ha az utolsó pár körben Nico a második vagy harmadik, már csak azért kell imádkoznia, hogy az autó ne hagyja cserben.”

“Nincs favorizálás. Toto és én kezdettől fogva mondtuk, hogy minden nyitott. Ugyanígy látja ezt (a Daimler-vezér) Dieter Zetsche is” – tette hozzá.

BestCars_620x310

Kommentek

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

Csalásgyanú miatt vizsgálják a Porschét

A német WirtschaftsWoche szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porschénél.

Januárban jön a Lexus új zászlóshajója

28 évvel az első, eredeti Lexus LS megjelenése után színre lép a modell ötödik generációja. Még nem sok mindent tudunk róla.

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, a hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.