F1: Verstappen egész életében agresszív volt

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.11.18. 15.30

A jövőre a Force Indiánál versenyző Esteban Ocon szerint Max Verstappen egész pályafutása során agresszíven versenyzett.

F1: Verstappen egész életében agresszív volt

A két pilóta pályafutása az elmúlt néhány évben többször keresztezte egymást, gokartban is harcoltak egymás ellen. Ezek kivétel nélkül kemény csaták voltak.

“Mindig keményen küzdöttünk, pont, mint az F3-ban” – mondta Ocon, visszautalva a 2014-es szezonra. Azt a bajnokságot a francia nyerte.

“Kemény és intenzív csata volt. Általában én voltam a gyorsabb az időmérőn, ő pedig a versenyen. Hogy kellemes csata volt-e? Nem, egyáltalán nem volt az.”

“Sokszor egyenesen a veszélyesség határát súrolta. De soha nem ütköztünk, szóval kemény, de sportszerű csata volt.”

Ocon szerint Verstappen sokkal agresszívebb nála. “Úgy értem, hogy én akkor vagyok kemény, amikor kell, és nem állandóan. Ez a nagy különbség köztem és Max között.”

“A szezon közben végig utáltuk egymást, de aztán rendeződött a viszony. Azóta érettebbek lettünk.”

best-cars

Kommentek

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.