A utánpótlásszériák csúcsának számító GP2 bajnokai a győzelem után általában a Forma-1-be kötnek ki, azonban az eddigi két olasz (Giorgo Pantano és Davide Valsecchi) kimaradt, és lehetséges, hogy így jár majd honfitársuk is, az idei éllovas Antonio Giovinazzi.

Giovinazzit eddig egyetlen csapattal sem hozták komolyan hírbe, és ha hinni lehet a híreknek, közvetett úton sem próbál meg bejutni az F1-be. A német Auto Motor und Sport úgy tudja, a Mercedes motorsportfőnöke, Toto Wolff DTM-es ajánlatot tett a 22 éves olasznak 2017-re, ő azonban nem kér belőle.

“Három hete nem hallottunk felőle” – mondta Wolff a lapnak.

Ha Giovinazzi megnyeri a címet, a GP2 szabályainak megfelelően nem indulhat többé a szériában, ezért is fontos lenne számára, hogy továbblépési lehetőséget találjon. Ha nem ő, hanem a riválisa nyer, akkor sem kerül az F1-be a 2016-os bajnok, hiszen a Red Bull már döntött róla, hogy Pierre Gasly egyelőre nem kap versenyzői ülést.

BestCars_620x310